Abdullah Husseini útja egy piti lopástól a világhírig.
V. Gyula még 2013-ban emelt el 80 millió forintot egy belvárosi kaszinóból.
Fél óra sem kellett a vízirendőröknek, hogy utolérjék.
Ellopta a süteményt a szánhúzó származású bűnöző, értelmetlen lett volna bármit is tagadnia.
A miskolci buszpályaudvaron dolgozó két férfi a szolgálati hűtőbe rejtette a zsákmányt.
Tetten lettek érve.
Most a tanúk fenyegetése miatt is elítélhetik.
Ahelyett, hogy szedett volna a réten!
Telefonok, készpénz és bankkártyák tűntek el a Németh László Gimnáziumból.
Hideglelős videókon lepleződött le sokadjára az amerikai rendőrök rasszizmusa. A forró aszfaltra rakatták volna a járásképtelen csecsemőt Phoenixben. Mindezt egy filléres játék miatt.
A farmergatyát még el tudták lopni, a parfümöt már nem.
A Néppárt frakcióvezetőjének címzett levelet több mint ezren írták alá.
Az állatot rögtön tovább is passzolta, de a rendőrök utánamentek.
A férfi, aki októberben szabadult a korábbi büntetéséből, háromszor is betört az ácsi óvodába.
Csak közben felvette a kamera, így most a rendőrség keresi, látta?