Egy macedón ügyben ítélt most a bíróság.
És még csak forgalmikat se kell mutogatni. Van még hova felzárkóznunk.
A Balkánon nem csak kerülgetik a témát: Nikola Gruevski kormányfő vállaltan az ország sorostalanításán dolgozik.
A BBC-nek azt mondták, szerelem volt első látásra.
Szoros az eredmény. Korábban mindkét párt bejelentette győzelmét.
Elszabadult korrupció, lehallgatási botrány, évek óta húzódó politikai válság után vasárnap végre dönthetnek a macedónok.
A 44 ezer lakosú Velesnek aranybánya az amerikai elnökválasztás.
"Történelmet írunk, megdöntjük a rezsimet, visszaszerezzük a szabadságunkat. A szavazatunk a mi fegyverünk" - mondta az ellenzék vezére.
Két óra alatt esett annyi eső, mint máskor egész augusztusban.
A macedón politkusok csak egy kicsit lopni szerettek volna, meg nemzeti identitást építeni. Az eredmény olyan lett, mint a német megszállás áldozatainak emlékműve, megszorozva ezerrel.
A sofőr nem volt ott, amikor átkutatták a járművet.
Ultimátumot adtak a kormánynak, nem teljesültek a követelések. Már nem csak festékbombák repülnek az egyre feszültebb demonstrációkon.
De miért?
A kegyelmek arcátlansága az egész országot kiborította, az elnök akciója után napokon át tüntettek Szkopjében.