Az Európai Bizottság zárt üléséről twitekben közvetítő Kovács Zoltán, a miniszterelnök élő határidőnaplójaként dolgozó Nagy János és Dömötör Csaba jártak a legjobban 2,6-2,6 millióval.
Az országot ostromló bűnözőkkel riogatnak és börtönbiznisszel hergelnek.
Érdekes adat: a 20 milliós lakosú São Paolo egy főre eső GDP-je kb. 56 ezer dollár, míg a 10 millió alatti Magyarországé csak 34 ezer.
A Financial Times információi szerint. A lap arra számít, hogy ez nem lesz népszerű húzás Brüsszelben.
A kormány célja, hogy “a gazdasági migránsok ne terjesszenek elő menedékjog iránti kérelmet kizárólag a jobb élet reményében”.
Takács Szabolcs az elmúlt években az EU-s ügyekért felelős államtitkár volt.
Az úzvölgyi katonai temetőben történtek teljes kivizsgálását kérik.
Így a holland képviselők inkább lemondták az utat.
Vánky Eszter december 18-án írta meg az erről szóló levelét Szijjártónak, választ azóta sem kapott.
Éveken át tartó huzavona ért véget, miután a műgyűjtő Pákh Imre elfogadta a kormány ajánlatát.
Ez fajlagosan több mint a duplája az előző évi költségnek. Persze az összeg jóval magasabb, ha hozzávesszük a lassan fél évtizede tartó folyamatos, uszító kampányt is.
Megszólalt az amerikai külügyminisztérium.
„Ha ez nem egy támadás egy amerikai intézmény ellen, ha nem támadás a felsőoktatás szabadsága ellen, akkor nem tudom, mi az.” A CEU rektora megdöbbent az amerikai nagykövet 180 fokos fordulatán is.
Amire a holnap kezdődő néppárti kongresszus kitűnő alkalomnak ígérkezik.
Meg is érkezett a magyar kormány új kampánya.