magyar nemzet

Jó reggelt!

Sarkadi Zsolt
Egyéb

„A Fideszben most biztos pezsgőt bontottak, de el fogjuk még venni a jókedvüket”

„Kicsit olyan érzésünk van, mint egy terrortámadás után” - mondja György Zsombor, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese. Szerdán jelenik meg az utolsó szám, és nem tudni, mi lesz az online archívummal.

Halász Júlia, Botos Tamás
video

Leépítések lesznek a Hír TV-nél is, de Simicska egyelőre megtartja tévéjét

Az oligarcha szerelemgyereke 2019 végéig biztos hoz bevételeket, de úgy 30 ember elbocsátása így is elkerülhetetlennek látszik.

Rényi Pál Dániel
media

Holnap jelenik meg utoljára a Magyar Nemzet, éjfélkor leáll a Lánchíd Rádió

A Heti Válasz szerkesztősége befektetőt keres, a Hír TV-től többeket elküldenek. Simicska Lajos leépíti a sajtóbirodalmát.

Magyari Péter
POLITIKA

A magyar hatóságok egyszer sem éltek a lehetőséggel, hogy kihallgassák az FBI védelme alatt álló F. A.-t

A férfi ügyvédje közleményt adott ki.

Tbg
bűnügy

Lehet olyan kifutása a Kósa-ügynek, amihez képest még jobbnak tűnt, hogy teljesen hülyének mutatta magát a miniszter

Csak arról öt verziót mesélt Kósa, hogyan találkozott az állítólag mesés vagyont öröklő nővel, akivel aztán közjegyzőnél állapodtak meg abban, hogy a fideszes politikus fektesse be az 1300 milliárd forintot.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A CÖF szerint a Magyar Nemzetet megvette egy oligarcha, hogy aztán pártja hazugságainak terjesztésére használja

A Magyar Nemzetet 2000-ben tényleg megvette egy oligarcha. A lap azután valóban tág teret adott a Fidesz kommunikációjának.

Király András
politika

Cáfolja a Csíki Sör tulajdonosát a Magyar Nemzet

A magyar kormány szövetségesét 2001-ben embercsempészet bűncselekményének gyanújával tartóztatták le az USA-ban, ezt dokumentum igazolja.

Tbg
politika

Schlecht Csaba: Nem tudom garantálni a Jobbiktól való függetlenséget

A Magyar Nemzet új főszerkesztője szerint nem biztos, hogy túlélik a választásokat, de mindent el fognak követni a kormányváltásért.

Rényi Pál Dániel
Média

Kampányüzemmódba kapcsol a Simicska-birodalom

Egységesítik a Magyar Nemzet-Lánchíd Rádió-Hír TV triumvirátus vezetését, hogy a kampányban hatékonyabban üthessék a Fideszt, és tolhassák a Jobbikot.

Rényi Pál Dániel
Média

Schlecht Csaba a Magyar Nemzet új főszerkesztője

D. Horváth Gábor helyét veszi át Simicska Lajos lapjánál.

Boros Juli
belföld

A magyarok ötöde soha nem internetezett még

A legszegényebb egynegyed háztartás kevesebb, mint a felében van internet. A 65 évnél idősebbek netezése megháromszorozódott pár év alatt.

kasnyikm
INTERNET

Gazda Albert lett a Magyar Nemzet véleményrovatának új vezetője

A Cink és az Origo volt főszerkesztője, az Index egykori főszerkesztő-helyettese már eddig is a lapnál blogolt és szerkesztett.

Szily László
Média

Megelőzte példányszámban a Népszava a Magyar Nemzetet

A Nemzeti Sport pedig zsugorodik.

Sarkadi Zsolt
media

A Magyar Nemzet büntetőfeljelentést tett a Parlament gazdasági bizottsága ellen, mert az nem hajlandó kiadni a letelepedési kötvényt forgalmazó cégek adatait

A bizottság fideszes elnöke, Bánki Erik arra hivatkozott, hogy a megbízott ügyvéd hónapokig nem adta át nekik a jogerős bírósági ítéletet.

Herczeg Márk
bűnügy