Magyar Turisztikai Ügynökség

Egyetlen negyedév alatt 26 milliárdot kaptak Balásy Gyula cégei kormányzati szervek kommunikációjára

Igen, a járvány miatti legszigorúbb korlátozások idején. A keretszerződés miatt csak egy szűk kör foglalkozhat az állami kommunikációval.

Herczeg Márk
Média

Újabb három évig hévízi négycsillagos szállodában pihenhetnek a médiahatóság dolgozói

A hotel közben állami támogatásból újulhat meg.

Neuberger Eszter
media

A Fővárosi Önkormányzat is kitenné a szállodahajókat a Szabadság és a Margit híd közötti partszakaszról

A kormánnyal közösen gondolkodnak arról, hogyan költöztetnék át ezeket a a Bálna melletti Duna-partra.

Czinkóczi Sándor
turizmus

A szállodahajókkal érkező turisták központjává alakítanák át a Bálnát

A tervek szerint úgy működne, mint egy repülőtér: ide érkeznek, innen indulnak.

Czinkóczi Sándor
Budapest

A volt focista decemberben alapított cégével nyert 8 milliárdos állami támogatást hotelfejlesztésre

Olyan bűz van a Turisztikai Ügynökség szállodás pályázata körül, hogy az ember nem kap levegőt.

Boros Juli
POLITIKA

Még 150 milliárdot ad a kormány szállodafejlesztésekre

A turizmusba mindenképp érdemes tolni a pénzt.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Eldőlt, Rogánék vezetésével privatizálják a Bahart értékes kikötőit és ingatlanjait

Eladják Csopak, Balatonakali, Balatonkenese és Balatonudvari közforgalmú kikötöjét, és több kempinget is.

Neuberger Eszter
balaton

Ötmilliárdért várják a turisztikai tanácsokat az Orbán Ráhelhez kötődő állami cégek

A koronavírus okozta károk mérséklésére.

Szurovecz Illés
PÉNZ

Már itt van a vírus? Akkor jó, hogy ma elutazunk!

A turizmus utolsó napjait rögzítettük Budapesten. A legoptimistább becslések szerint is legalább egy év, mire összeszedi magát az ágazat.

Halász Júlia, Boros Juli
járvány

Pillanatok alatt tűntek el a turisták Budapestről

A helyzet akkor is drámai, ha a legjobb forgatókönyv jön be, és júniusban tetőzik a járvány. Áprilisig egyetlen szállodahajó sem érkezik Budapestre.

Boros Juli
turizmus

Húsvétra akár 85 százalékkal is csökkenhet az európai turizmus

Budapesten még az első koronavírus-fertőzöttek bejelentése előtt, vagyis szerdáig már 50 százalékkal kevesebb külföldi foglalt március-április hónapra tavalyhoz képest.

Boros Juli
turizmus

A 29. leggazdagabb magyar 300 millió állami támogatást igényelt egy galéria felállítására

Az összesen 1,2 milliárdból épülő győri galériában a saját tulajdonú képeit állítaná ki.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Az egykori III/II-es tiszt, Tasnádi László több százmillió foritnyi közpénzből építene balatoni panziót

A 24.hu információi szerint Tasnádi cége kaphat jelentős támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől.

Horváth Bence
bűnügy

Óriásadatbázist épít a turisztikai ügynökség a külföldiek mozgásából

Rengeteg mobiladatot vettek, amiből kiderül például, hogy a Bükön üdülő csehek jobban szeretnek fürdőzni, mint várost nézni.

Szurovecz Illés
turizmus

Tiborcz István vett egy ötcsillagos szállodát Mészáros Lőrinctől

Szépen lassan minden a helyére kerül.

Czinkóczi Sándor
család