mar-a-lago

Zelenszkij kész népszavazásra vinni a saját, húszpontos béketervét

Az oroszok éjszaka is intenzíven támadták Ukrajnát, négyórás légiriadó Kijevben.

Kolozsi Ádám
külföld

Zelenszkij azt mondja, még ebben az évben találkozik Trumppal, közben az oroszok hevesen támadják Odesszát

Egy napot sem veszíthetünk, mondta, hozzátéve: sok minden eldőlhet az új év előtt.

Bódog Bálint
külföld

Trump egy 8 éves kislánynak: A tiszta, gyönyörű szén nem is lenne olyan rossz karácsonyi ajándék

Az amerikai elnök a hagyományos karácsonyi betelefonálás keretében azt is mondta az egyik gyereknek, hogy nem juthat be az országba egy rossz Mikulás.

Benics Márk
külföld

Trump szerint ő dönthet arról, kifizetteti-e magának a 230 millió dolláros kártérítést az ellene folytatott korábbi vizsgálatok miatt

Trump szerint az amerikai kormány „rengeteg pénzzel tartozik” neki az igazságügyi minisztérium korábbi vizsgálatai miatt, ráadásul ő maga az, aki jóváhagyhatná a kifizetést.

Takács Lili
külföld

A Frankel Leó utcai zsinagóga főkántora énekel majd Donald Trump birtokán

Ahol Trump a birtok megvásárlásának negyvenedik évfordulóját ünnepli majd elképesztő luxusban.

Fődi Kitti
ZENE

Egy fotó szerint Epstein „eladott” egy nőt Donald Trumpnak

A Jeffrey Epstein 50. születésnapjára készült, hétfőn közzétett albumban található egy fénykép, amin Epstein egy DJ Trump aláírással ellátott csekket tart a kezében.

Keller-Alánt Ákos
külföld

„Csodás titkokról” írt Trump Epstein születésnapjára

Nyilvánosságra hozták az üzenetet, aminek a létezését is tagadta az elnök.

Kaufmann Balázs
külföld

Trump aranyba öntötte a Fehér Házat, és szórt rá még egy kis aranyport

Volt olyan amerikai elnök, aki belebukott abba, hogy túlzott luxizással vádolták, pedig az csak ellenfelei kampányfogása volt.

Diószegi-Horváth Nóra
életmód

Debil poénok, perverz kanosság, zéró morál – életrajzi botránykönyv készül András hercegről

A brit bulvársajtó már közli a részleteket egy András hercegről szóló, hamarosan megjelenő könyvből. Szó van benne Epsteinről, Trumpról, szexről, bizniszről. Egy gátlásokat nem ismerő, elkényeztetett, hatalmát fitogtató, magányos perverz képe rajzolódik ki.

Rovó Attila
külföld
Podcast

Borízű hang #223: Majd ha Sulyok Tamás visszaviszi a kredencet a Mazsihisznek [rövid, jutúbos]

Megvideósodott műsorunk rendesen odaver. Nézzenek oda! A Magyar Péter-időszámítás. A Ferrari jelentősége az orbánizmusban. Incelek a sportpályákon. A hét fölösleges és tragikus autós üldözése. Este Felcsúton tali.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Trump most Ukrajnát hibáztatja a háború miatt

„Be kellett volna fejeznetek. Soha nem kellett volna elkezdenetek. Megállapodhattatok volna” – mondta Ukrajnáról az amerikai elnök.

Benics Márk
külföld

A különleges ügyész szerint a bizonyítékok alapján elítélhették volna Trumpot a 2020-as választások utáni zavargások ügyében

Mivel azonban az alkotmány tiltja az elnök elleni vádemelést, így ez most biztosan elmarad.

Benics Márk
külföld

Meloni Trumpnál járt Mar-a Lagóban

Dokumentumfilmet néztek együtt, ott volt a leendő külügyminiszter is.

Szily László
külföld

Trump azt kéri, hogy halasszák el a TikTok betiltását

Szeretne politikai eszközökkel megoldást találni a felmerülő kérdésekre.

Székely Sarolta
külföld

„Orbán Viktornak rendszeres kapcsolata van az oroszokkal, és nyilvánvalóan jó a kapcsolata Trumppal” – mondta a leendő elnök nemzetbiztonsági tanácsadója

De arra nem válaszolt Mike Waltz, hogy Trump ötlete volt-e karácsonyi tűzszünet, amiről Orbán beszélt.

Haász János
külföld