mark rutte

Vízágyúval és gumibottal oszlatták a korlátozások elleni tüntetést Hágában

Az elmúlt hetekben több, kisebb létszámú, a járványintézkedések ellen szervezett tüntetést tartottak holland városokban, ezeket a rohamrendőrök szintén gumibottal oszlatták fel.

Herczeg Márk
járvány

Szijjártó elment Hollandiába, és elmondta a Magyar Távirati Irodának, hogy a hollandok tiszteljék jobban a magyarokat

A külügyminiszter szerint a holland-magyar gazdasági együttműködéssel semmi baj, de a hollandok túl sokat foglalkoznak magyar belügyekkel.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Lemond a holland kormány, mert több ezer családot vádoltak meg tévesen adócsalással

Március közepén tartják a választásokat.

Czinkóczi Sándor
külföld

Magyarország miatt vonták kérdőre a holland miniszterelnököt a hágai parlamentben

Arról faggatták, hogy miért nem volt keményebb az EU-ban a magyarokkal. Azzal védekezett, hogy Orbán így is csak őt szidta a 27 vezető közül.

Magyari Péter
eu

A magyar fickó nekiment a holland fickónak

Orbán Viktor kommunista módszereket emlegetve védi Olaszországot az EU-s költségvetési vitában. Pedig a jogállamisági vita eltörpül a helyreállítási csomag méretét és formáját érintő vitához képest.

Herczeg Márk
POLITIKA

A holland kormány az iskolákat újranyitja május 11-én, de a focimeccseket és tömegrendezvényeket szeptemberig nem engedélyezi

Szerintük a gyerekek nem jelentenek komoly fertőzésveszélyt.

Haszán Zoltán
külföld

Hogyan alakítják a betegségmodellek a nemzetek leállását és más járványügyi intézkedéseit?

Sosem övezte még ekkora figyelem az epidemiológusok munkáját. Kérdés, hogy egy új, viszonylag ismeretlen vírus esetében mikor és mennyire lehet hallgatni az előrejelzéseikre.

Herczeg Márk
Egészségügy

Trumpon nevetett Macron, Boris Johnson és Trudeau

Érthető.

Herczeg Márk
külföld

A külügy berendeli Hollandia budapesti nagykövetét

Mert a holland miniszterelnök szerintük csúnyát mondott Magyarországról.

erdelyip
politika

„Nem!” - szólt közbe a holland miniszterelnök, amikor Trump arról beszélt, az is pozitív, ha nincs megállapodás az EU-val

Ilyet is ritkán látni közös sajtótájékoztatón.

plankog
külföld

Lemondott a holland külügyminiszer, aki azt hazudta, hogy találkozott Putyinnal

A miniszterelnök tegnap még megvédte.

Urfi Péter
külföld

A holland miniszterelnök nem érti, mit keres még a Fidesz a Néppártban

Mark Rutte szerint rég nincs helye a magyar kormánypártnak a konzervatív pártcsaládban.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Véget ért a 2017-es nagy magyar-holland diplomáciai műbalhé

Orbán Viktor ráébredt, hogy "tulajdonképpen kedveljük egymást" Hollandiával.

Király András
POLITIKA

Kósa Lajos szerint ittasan, a holland kormányfő szerint betegen szónokolt Juncker

Nem aratott osztatlan sikert a bizottsági elnök évértékelője.

Magyari Péter
eu

Mindössze 13 százalékos eredményre futotta a holland szélsőjobboldalnak

Geert Wilders nemrég még a győzelemre is esélyesnek tartott pártja végül 8 százalékponttal kapott ki a jelenlegi miniszterelnök, Mark Rutte liberális pártjától.

Király András
külföld