menczer erzsébet

2017. augusztus 11.

A Szabadság tér helyett az óbudai Duna-parton állítják fel a Gulágobeliszket

Bár minden engedély megvolt, az V. kerületi önkormányzat az utolsó pillanatban technikai okokra hivatkozva megtagadta az építkezést.

2017. március 24.

Észrevette a Heineken vörös csillagát a volt szovjet rabok szervezete, perelnek

Az egykor meghurcolt emberek szervezetét vezető fideszes politikusnak is feltűnt most a jel.

2017. február 7.

14 méter magas, szögesdróttal díszített obeliszket állíthatnak a Gulagra hurcoltak emlékére a belvárosban

A Szabadság téri szovjet emlékműhöz közel, az Október 6. utcában. Őszre készülhet el 451,5 millió forintból, amiben már az avatóünnepség költségei is benne vannak.

2016. szeptember 15.

Rogán Antalra feltelepítették a népszavazási programot, és úgy fut rajta, mint az istennyila

A fideszes szuperszámítógép nem ismeri a kék halált, viszont fejből, pislogás nélkül fújja a népszavazásos kék füzetet. Aki végighallgatta, az megismerkedhetett a nőfaló szírrel és a korrumpálhatatlan Zrínyi Miklóssal.

2015. január 12.

Menczer Erzsébet fia is az MTVA-nál dolgozik

Nemcsak Áder János, hanem a fideszes Menczer Erzsébet fia is a közmédiánál talált állást. Ezt az Átlátszó derítette ki, és az MTVA-nak több kérdést is feltettek Menczer fiának foglalkoztatásáról, de csak annyit tudtak meg, hogy Keszeg Dániel a közmédiánál dolgozik. Ő az, akinek az önkormányzat a lakásproblémáit is orvosolta.

2014. szeptember 19.

Négymillióért újította fel az óbudai önkormányzat a képviselő jövendőbeli menyének lakását

De ne aggódjanak, ebben semmi kivételes nincs. Óbuda ennyi pénzért szokta felújítani az ötven négyzetméter körüli panellakásokat a Kaszásdűlőn.

2014. május 13.

Az ügyészség szerint semmi gond nincs azzal, hogy a fideszes képviselő fiának ítélt lakást az önkormányzat

Az Együtt-PM tett feljelentést, mert szerintük Menczer Erzsébet a saját fiának szavazott meg egy önkormányzati bérlakást, csak erről elfelejtett szólni a képviselőknek.

;