Ők azok a fideszesek, akiket Orbán tényleg nehezebben tud eladni egy mosógépnél

Az átszabott választási rendszer úgy néz ki, hogy 106 egyéni parlamenti mandátumra startolnak rá a pártok, és a végén általában fideszesek nyernek. 2014-ben csak tíz helyen győztek le a kormánypárti jelöltet, most valamivel több, 15 ilyen választókerület akadt. 

Szóval, nincsenek sokan, akik az elképzelhető minden megsegítés ellenére fideszesként elbukták az egyéni mandátumukat. És mindössze négy név van a 2014-ben és 2018-ban is elbukott fideszesek közös halmazában. 

Németh Szilárd, Menczer Erzsébet, Földesi Gyula és György István.  Az a szép a történetükben, hogy mind a négyen nyertek egyéniben 2010-ben (amikor még egy narancsra rajzolt fej is behúzta volna a mandátumot, az akkor még 176 választókerületből csak hármat nem nyert fideszes), de teljesítményükkel nem nyerték meg a szavazóikat. Négy évvel később már leszavazták mind a négyüket. Orbán Viktortól újra megkapták a bizalmat, de a helyiek most megint leszavazták őket. 

Fotó: Németh Szilárd/Facebook

Németh Szilárd úgy veszített, hogy mindenhol ő csattogtatta a szalagátvágó ollót Csepelen, bár már sem polgármester, sem a kerület egyéni országgyűlési képviselője nem volt, azzal kampányoltak, hogy minden, de minden beruházásáért, Csepelre gurított forintért neki kell hálásnak lenni, az önkormányzati lap olyan szemérmetlenül kampányolt mellette, hogy meg is büntették 1,3 millióra, Orbán Viktor is meglátogatta a szavazás napján, határon túliak is tagjai voltak a kampánycsapatának. Ellenfele, Szabó Szabolcs plakátjait pedig - mint később kiderült, szabálytalanul - a Csepeli Városgazda leszedte.  

Szabó Szabolcs az Együtt jelöltjeként verte meg újra Németh Szilárdot, vagyis olyan gyilkos média- és mindenféle gépezet segítette a háttérből, ami az Együttet 0,64 százalékos országos eredményig repítette. 

Menczer Erzsébet és Zámbó KrisztiánFotó: Menczer Erzsébet/Facebook

Menczer Erzsébet Óbudán bukott újra, de sokkal nagyobbat, mint 2014-ben. Négy éve Kiss László volt az ellenfele, 2,5 százalékkal vesztett Menczer. Most Szabó Tímea állt vele szemben, és majdnem 12 százalék volt a különbség a szavazataik között. 

Fotó: György István/Facebook

Kőbányán a kerületet korábban 12 évig polgármesterként irányító György Istvánt az a Burány Sándor győzte le újra, aki 2014-ben is. György István volt főpolgármester-helyettes is, majd ő lett a Fővárosi Kormányhivatal vezetője, Pro Urbe-kitüntetést is kapott Tarlós Istvántól. Mindez nem hatotta meg a kőbányiakat, pedig - jobb híján - még egy makettet is átadott a kampányban. Mind a két alkalommal szoros volt, de mindkétszer veszített György István, aki 2002-ben és 2006-ban is kikapott Buránytól, de a jelek szerint Orbán a kőbányaiak kifárasztására játszik.  

Fotó: Földesi Gyula/Facebook

Földesi Gyula nevére nem nagyon kapja fel a fejét a közvélemény, pedig ő is volt parlamenti képviselő még 2010 és 2014 között, akkor, amikor még egy mosógépet is bejuttatott volna a Parlamentbe Orbán Viktor. Pesterzsébeten alpolgármesterként is tevékenykedett, de nem győzte meg a helyieket. Nem annyira színes egyéniség, Facebook-oldalán is 98 százalékban a párt központi posztjait osztotta meg. 2014-ben és 2018-ban is legyőzte őt a szocialista Hiller István, akit egyébként - mint azt egyszer zárt körben elárulta - Orbán Viktor is kedvel. Talán Hiller dolgát akarta megkönnyíteni, hogy újra Földesi Gyulát küldte ellen.