A miniszter szerint senki sem zsarolhatja a magyar államot, még Mészáros Lőrinc cége sem.
14 millió eurós megbízást kaptak.
Négyszer akkora az NK Osijek nyeresége, mint a bajnok Dinamo Zagrebé, a többi dobogós szóra sem érdemes. A csapat most 4. lett, de kimondott cél a bajnoki cím.
Két metrót is meg tudnának építeni Budapesten ebből a pénzből.
A nyár az nyár, ami jár, az jár.
Hiába ajánlott irreálisan sok pénzt a Fortenováért.
A kampányhoz a francia szélsőjobboldali politikus 10 millió eurós hitelt kapott Mészáros Lőrinc bankjától.
Ahol a magyar állam és a magyar álom összeért: 2010 után néhány év alatt gigantikus cégbirodalmak nőttek ki a semmiből, elképesztő vagyonok halmozódtak fel, és pártbürokraták váltak nagytőkésekké.
Az állami bank segítségével közel 80 milliárd forintos vagyont szerzett tavaly a felcsúti milliárdos, ez teljes vagyona 8 százaléka.
Az ország építőipari NER-vállalkozói nem szégyenlősek, ha osztalékfizetésre kerül sor.
Mészáros Lőrinc felesége alapítványok élére került. Az egyik százmilliókból oszt pénzt helyben, a másik milliárdokból ad támogatást akár a határokon túlra is.
A trónörökös lábzúzódással megúszta a balesetet.
A dollármilliárdos cége 70 százalékos állami támogatással tudott megvalósítani egy 1,7 milliárdos öntözőtelepet.
Magyar hosszú interjúban többek között arról beszélt, hogy miért lenne még rosszabb a Fidesz Orbán nélkül, hogy a Tisza párt támogatói nem szektásak és hogy igazából nincs is független sajtó.
Átadtak egy új öntözésfejlesztési projektet.