A Fidesz-kormányok nagyszabású termőföld-kiárusító akciójának, a „Földet a gazdáknak!” programnak nem csak nyertesei, de kárvallottjai is vannak. A bérlők, akik 2012-2014 között nyomott áron jutottak földhaszonbérleti joghoz, pár évvel később azzal szembesültek, hogy az állam eladja alóluk a földet.
Miután a NER kiforgatta Simicska Lajost a vagyonából – amibe eleve a NER forgatta bele –, Nyerges Zsolt lett a második számú agrárbáró. Ha a vagyon továbbkerül Mészáros Lőrinchez, akkor a volt felcsúti polgármester lehet az első.
Az egyik legnagyobb magyar földbirtokos szerint az ellenzéknek ki kellene vonulnia a parlamentből.
Felforrósodik a Föld, és nagyon úgy tűnik, elvesztettük a csatát a klímaváltozással szemben, egy tömeges kihalási esemény közepén vagyunk. Hiába érkeznek most a vállalások, a párizsi klímaegyezmény sem ér sokat, a természet ugyanis akcióba lépett, és bármit teszünk, végzetessé válhatnak a következmények.
A kemény fagyok betettek a gyümölcsnek, Magyarország egyes részein teljesen megsemmisült az idei termés.
Ez a muslica a többitől eltérően az élő gyümölcsbe rakja be a tojását, így az hamar megromlik. A málnát, a szedret és az áfonyát is tönkreteszi, és még nincs ellene védelem.
Az Európai Bizottság előrejelzése nem túl szívderítő olvasmány.
Több helyről hallani, hogy egyre nehezebb idénymunkást találni a mezőgazdaságban: nincs aki leszedje az epret, leszüretelje a szőlőt, megmetssze a gyümölcsfákat. De hiába fizet jobban a napszám, a közmunkások nem kapkodnak a lehetőségekért.
50 ezer embert hajtana a szántásba az új agrárminiszter, mert ugyanannyi földből egy magyar gazda alig több, mint feleannyi pénzt tud csinálni, mint egy átlagos európai.
Országosan nyolcvanezer idénymunkás hiányzik, pedig tavasztól késő őszig nagy szükség volna rájuk.
A tagállamok a neonikotinoid típusú növényvédő szerek szinte teljes betiltása mellett döntöttek.
Lazító, tárcsás rögrendező, meg ilyenek.
Még az iparági átlaghoz képest is elmaradnak a bérek a felcsúti mágnás cégeinél.
Amít ezek a polcra tesznek, azt veszik meg az emberek.
A miniszterelnök a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ülésén a Nemzeti Egyszeregyről, a Magyar Gazdaság Három Kincséről, és arról is beszélt, hogy a kormány birtokpolitikája nem a nagybirtokosoknak kedvez.