A CEU pedig ahelyett, hogy teljesítené a törvényben előírt feltételeket, lejáratókampányt szervez az ország ellen.
Pedig eddig csak egytucatnyit fogadott be Görögországból az előírt 2691-ből.
Lengyel és francia migránsvarik elsőszülött gyermeke.
Az amerikai milliárdos reagált Orbánék vádjaira.
34 ember ugrott a vízbe, a portugál légierő észlelte a bajt.
A Baranya megyei Kölked mellett találtak rájuk.
És az is kiderült, ki áll Soros György mögött: a CIA. Három óra az országgyűlés szenvedélyes, fáradhatatlan, de eléggé összezavarodott elnökével.
A tanulság: Fidesz ≤ Fidesz
A magyar kormány mindent megtesz, hogy elmérgesedjen a vita az EU-ban, szinte követelik, hogy jöjjön már egy büntetés.
Egyrészt az ún. másodlagos migráció miatt, másrészt azért, mert az Észak-Afrikából Olaszországba érkezők közül továbbra is sokan mennek tovább északra regisztráció nélkül.
Az is eldőlt, hogy az EU nem fogja felfüggeszteni az amerikai állampolgárok vízummentességét.
Az Abcúg végigkérdezte az embereket két kis faluban. A migránsozás átment a kormányzati propagandából, a többi nem igazán érdekli őket.
Az olasz igazságügy-miniszter reméli, hogy Catania ügyészségének állításait tények igazolása is követi, de addig az NGO-kat nem lehet hazug embercsempészeti vádakkal megbélyegezni.