miniszterelnökség

160 millióval támogatja a kormány Ferenc pápa erdélyi látogatását

Több mint kétezer középiskolást utazását állja a Miniszterelnökség.

Botos Tamás
POLITIKA

Apró kis figyelmesség az új Miniszterelnökségen: koronás szék Orbán Viktornak

Csak ez az egy ilyen van a kormányülések termében.

Haszán Zoltán
politika

Titkolják, ki vesz repülőjegyeket Orbánnak a magánrepülős utakra

¯\_(ツ)_/¯

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A Nemzeti Múzeumból is kölcsönöztek festményeket a végtelenül puritán új miniszterelnöki hivatalba

Eddig csak az Iparművészeti Múzeumtól kikölcsönzött szőnyegekről és a Nemzeti Galériától kapott képekről lehetett tudni.

Botos Tamás
POLITIKA

A Gundel főnöke azt állítja, hogy nyomott árakon is nyereséges a Miniszterelnökség menzája

A pontos matek viszont üzleti titok.

erdelyip
POLITIKA

Várkapitányságot alapított a Miniszterelnökség

Idén 10,63 milliárd forintot szánt a kormány a budai vár és a várnegyed megújítására.

Czinkóczi Sándor
politika

Gulyás Gergely: Az ellenzék nagy része a demokrácia alapértékeit sem tiszteli, és végtelenül antidemokratikus

A miniszter egyébként korábban egy népszavazási kezdeményezésről mondta azt, hogy nem demokratikus. A köztévé elfogultságát azért nem minősítené, mert nem néz tévét.

Herczeg Márk
politika

Eközben Orbán Viktor fogadta a spanyol külügyminisztert

A Parlamentben.

Botos Tamás
POLITIKA

Tervezte a kormányzat, de végül elmaradt az egyeztetés a köztisztviselők csoportos leépítéséről

Törvény írja elő, a kormány meg semmibe vette.

Botos Tamás
politika

Budai villába költözteti a keresztényüldözési államtitkárságot a kormány

Közelebb lesznek, ha végre a várba költözik a miniszterelnök.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Azért intézte el 24 óra alatt a lakáspénztárakat a kormány, hogy minél kevesebben tudjanak szerződést kötni az utolsó pillanatban

Orbán januárban már a várban lakik. Még az idén bővíteni akarják a CSOK-ot. Novemberben közlik, hogy kiket rúgnak ki a közszférából.

Czinkóczi Sándor
politika

A kormány a Déli és a Nyugati pályaudvar föld alatti összekötését vizsgálja

Fürjes Balázs elmondta, hogy már 1937-ben készült terv a két pályaudvar alagúttal való összekötésére, és elő kellene venni, mert ma nagyon aktuális, és EU-s pénzt is be lehetne rá húzni.

Herczeg Márk
Budapest

Nem tudták megépíteni a helyszíneket, így „meglévő világszínvonalú budapesti sportlétesítmények” adnak otthont a Maccabi Európa Játékoknak

A Miniszterelnökség bejelentette, hogy a legolcsóbb ajánlat is több mint duplája volt a fejlesztésre biztosított költségvetési forrásnak.

Herczeg Márk
politika

Több százmilliárdot bukhat Magyarország a szabálytalan uniós közbeszerzések miatt

A Miniszterelnökségen 29 pályázatból 25-nél talált súlyos szabálytalanságokat az Európai Bizottság.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

A kormány az Európai Unió Bíróságán támadja meg a Sargentini-jelentésről szóló EP-szavazást

Gulyás Gergely szerint a 7-es cikkely szerinti eljárást nem valamelyik magyar intézménnyel szemben, hanem az Európai Parlament ellen kellene elindítani.

Herczeg Márk
POLITIKA