miniszterelnökség

Megállíthatatlanul hömpölyög az állami pénz Schmidt Mária közalapítványához

Puskás-központ, Kertész Imre Intézet, rendszerváltás emlékéve: a Miniszterelnökség bőkezűen megszórta őket.

Horváth Bence
gazdaság

Nagy betűkkel írták fel Orbán irodája elé: „Viszlát a sitten, Döbrögi”

A Kossuth téri radikális tüntetők kis csoportja a budai vár ikonikus pontján verte fel a sátrát, egy hétig ott lesznek.

Urfi Péter
POLITIKA

A kormány fogyasztóvédelmi vizsgálatot indít a Wizz Air és a Kartago Tours ellen

A Wizz Air június 25-i London-Budapest járatán utazók több mint 24 órás késéssel indulhattak csak útnak, vasárnap meg a Marosvásárhely-Budapest járaton történt helytelen utastájékoztatás.

Herczeg Márk
fogyasztóvédelem

Már a Miniszterelnökség is szerint is kritikus a kormányhivatali létszámhiány

Tuzson Bence államtitkár válságtanácskozást hívott össze.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Kisebb gépet küldött a Wizzair Budapestre tartó utasokért, 50-en rekedtek Frankfurtban

Budai Gyula óta nem akadt ki a kormány ennyire a fapados társaságra.

Rényi Pál Dániel
utazás

A Fidesz pártalapítványa 10 milliókat fizetett másolt tanulmányokért egy belga politikusnak, aki vastagon benne van az azeri kenőpénzbotrányban

Stef Goris volt belga parlamenti képviselő érintett az Európa Tanács azerbajdzsáni vesztegetési ügyében, és az NGO-jával lobbizott az Alijev-kormányért. A Miniszterelnökség nem árulja el, mire adott neki 83 milliót.

Herczeg Márk
politika

Már megvolt a pénz a Lánchíd járdabővítésére, amikor kiderült, hogy nem lehet megcsinálni

A döntés után valakinek eszébe jutott megkérdezni a szakértőket is.

Czinkóczi Sándor
Budapest

Orbán: Minden egyes imára szükségem van ahhoz, hogy a munkámat végezni tudjam

Mert „a miniszterelnök is emberből van." És olykor-olykor megrezdül.

Botos Tamás
emberi történetek

160 millióval támogatja a kormány Ferenc pápa erdélyi látogatását

Több mint kétezer középiskolást utazását állja a Miniszterelnökség.

Botos Tamás
POLITIKA

Apró kis figyelmesség az új Miniszterelnökségen: koronás szék Orbán Viktornak

Csak ez az egy ilyen van a kormányülések termében.

Haszán Zoltán
politika

Titkolják, ki vesz repülőjegyeket Orbánnak a magánrepülős utakra

¯\_(ツ)_/¯

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A Nemzeti Múzeumból is kölcsönöztek festményeket a végtelenül puritán új miniszterelnöki hivatalba

Eddig csak az Iparművészeti Múzeumtól kikölcsönzött szőnyegekről és a Nemzeti Galériától kapott képekről lehetett tudni.

Botos Tamás
POLITIKA

A Gundel főnöke azt állítja, hogy nyomott árakon is nyereséges a Miniszterelnökség menzája

A pontos matek viszont üzleti titok.

erdelyip
POLITIKA

Várkapitányságot alapított a Miniszterelnökség

Idén 10,63 milliárd forintot szánt a kormány a budai vár és a várnegyed megújítására.

Czinkóczi Sándor
politika

Gulyás Gergely: Az ellenzék nagy része a demokrácia alapértékeit sem tiszteli, és végtelenül antidemokratikus

A miniszter egyébként korábban egy népszavazási kezdeményezésről mondta azt, hogy nem demokratikus. A köztévé elfogultságát azért nem minősítené, mert nem néz tévét.

Herczeg Márk
politika