mlsz

Sok volt a „szar Szlovákia”, büntetésből zárt kapuk mögött játsszuk az EB-selejtezőt Azerbajdzsán ellen

Az UEFA visszaesőként tekint a magyar szurkolókra a sorozatos rasszista bekiabálások miatt.

Urfi Péter
futball

Hivatalosan is kizárták az NB2-ből a Balmazújvárost

Önkormányzati bérlakásban lakó játékosok, termálvizes gyepfűtés, százmilliós kormányzati gyorssegély: mind kevés volt.

Horváth Bence
sport

Kétszázezer forintért lehet végigzsidózni ma egy meccset Magyarországon

Ennyire büntette az MLSZ a Dorogot, akiknek a szurkolói az MTK ellen 4:0-ra elvesztett bajnokin gyalázták megállás nélkül a vendégszurkolókat.

Király András
bűnügy

Panaszt tettek az MTK-szurkolók zsidózás miatt, az MLSZ fegyelmi bizottsága nem indított vizsgálatot a Dorog elleni meccs után

A hazai szurkolók egy csoportja kórusban mocskolódott.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Oda a magyar foci ékkövének: kizárták az NBII-ből is a Balmazújvárost

Micsoda évek voltak: stadionfelújítás, NB1, és kormányzati százmilliók.

Botos Tamás
sport

Annyi pénzt kapnak az NBI-es csapatok az MLSZ-től, mint még soha

350 millió forint jár alapból mindenkinek, prémium a helyezések után és győzelmenként még 10 millió. A Fradi például 700 milliót kaszálhat.

Haszán Zoltán
foci

Hiába hiányzik Orbánnak, tovább szigorodik a pirotechnika használata a stadionokban

Számos baleset történt, indokolja döntését az MLSZ.

Botos Tamás
sport

Az MLSZ megsemmisítő statisztikát tett közzé a Puskás Akadémiáról

Nincs még egy olyan csapat, ahol kevesebb fiatal mutatkozott be az NBI-ben az elmúlt négy évben, mint a felcsúti.

Haszán Zoltán
foci

Csányi Sándor kiakadt a magyar klubok tulajdonosaira, akik öntik ki a pénzt az ablakon

Hűtlen gazdálkodást és büntetőjogot emlegetett az MLSZ elnöke. Az NB1 504 igazolt játékosa közül 223 egyetlen percet sem játszott az elmúlt szezonban, egyre kevesebb a fiatal, egyre több a légiós.

Rényi Pál Dániel
futball

Pénzbüntetést kell fizetnie a Debrecennek, mert huhogtak a szurkolói a Mezőkövesd elleni meccsen

Czinkóczi Sándor
rasszizmus

Pénzbüntetést kapott a Vidi edzője, amiért sértegette a bírót

300 ezret érő beszólás volt.

Czinkóczi Sándor
futball
Videó

Hiába önt milliárdokat a fociba az állam, a tehetségek mégsem tudnak kitörni a cigánysorról

Amíg máshol a labdarúgás felemelkedési lehetőséget jelent a kisebbségeknek, nálunk még ez az út sem működik, mert a rendszer nem tudja megtartani a tehetségeket.

Halász Júlia, Czinkóczi Sándor
video

Csányi Sándor: Az utánpótlásra fordított pénzekhez képest némiképp keveslem a hazai és a nemzetközi felnőttmezőnyben helytállni képes fiatalokat

Az MLSZ elnöke bejelentette: mindent megtesz azért, hogy BL-döntőt rendezzenek a közeljövőben Magyarországon.

Botos Tamás
sport

Új királya van a pitiánerségnek: 400 ezer forintot és titoktartási nyilatkozatot követel az MLSZ, hogy kiadja a TAO pénzek adatait, miután elvesztette az erről szóló pert

A bíróság ugyan a Transparency-nek ítélt jogerősen, de azért a Magyar Labdarúgó-szövetségnek nem fogják megmondani, hogy mit csináljanak

erdelyip
POLITIKA

Csányi: Jelentős segítséget jelentenek a női labdarúgók abban, hogy érdeklődést keltsenek a gyermekeinkben később a férfi labdarúgás iránt is

Az MLSZ elnöke elárulta: kötelezték volna női felnőtt csapatok felállítására az NB1-es klubokat, de akkora ellenállásba ütköztek, hogy inkább elengedték az ötletet.

Botos Tamás
sport