Az Alkotmánybíróság döntése nem csak a közpénz közpénz jellegét őrizte meg, hanem a jegybanki vezetők fizetésének emelését is meggátolta. Eddig.
A jegybank szerint hamis információk köröznek az ismeretlenek által megvenni készült MKB bankról, de még csak azt sem mondják meg, hogy mik ezek a hamis információk. De most már az egész üzlet veszélyben van.
A jegybank szerint a Norbi Update Lowcarb nevű cég nem teljesítette tájékoztatási kötelezettségét.
Sokszor csak a Facebookon tettek közzé olyan infót, amit a hivatalos felületen kellett volna.
Korábban állítólag azt hitték, hogy közvagyonból "közösségi vagyonná" vált az alapítványok vagyona, de örülnek, hogy ez tisztázódott. Matolcsy szerint a fideszes elnök alatt működő ÁSZ-t kellene bevonni az alapítványok ellenőrzésébe.
Bogár László is benne van.
A posta viszont titkolózhat
Tényleg eladják a hatodik legnagyobb magyar bankot egy olyan részben offshore befektetői körnek, amiről nem lehet tudni semmit.
A tulajdonos-ügyvezetője elég jól ismeri Matolcsy rokonságát.
Magyar állami elszámolási rendszeren dolgoznak.
Sajtóközleménnyel, honlappal robbantottak, miután cikk jelent meg róluk. Tavaly még üres volt, most már a legnagyobb: valahonnan lett 31 milliárd forint tőkéje a Pallas Athéné római megfelelőjéről elnevezett titokzatos alapnak.
Az alapítványi pénz ugyanis közpénz. Az ítélet jogerős. Ha csak nem születik visszamenőleges hatályú törvény.
Titokzatos tőkealap, nyugdíjpénztár, kínai és indiai befektetők, valamint Balog Ádámék közösen tehetik rá a kezüket a nemrég államosított nagybankra.
Ekkorra ígéri a döntést az Alkotmánybíróság a Jegybank és a Posta ügyeit titkosítani akaró törvényekről.
Tíz évig nem ismerhetjük meg.