náci

Elítéltek egy 93 éves SS őrt

A második világháború idején 17-18 éves volt, de nem ismerte be tettét.

Fődi Kitti
bűnügy

Náci zászlót tűzött a házára, és hátbalőtte, aki megpróbálta lefeszegetni

Alexander Feastert gyilkossági kísérlettel vádolják.

Szurovecz Illés
külföld

A Fidesz nyílt levélben írta le, hogy igazságtalanul lenácizni valakit szégyenletes dolog

És ezt a levelet Donald Tusknak címezték, annak a Donald Tusknak, akinek a magyar kormánylapok lenácizták a nagyapját egy hamisított fotó alapján.

Boros Juli
politika

Az Amazon betiltotta a Mein Kampf legtöbb kiadásának árusítását

És például egy gyerekeknek szánt antiszemita könyvét is.

Horváth Bence
külföld

Egy 12 ezer náci nevét tartalmazó listára bukkantak Argentínában

A listán szereplők nagyobb része pénzt utalt svájci számlákra, ezeket akarja most átnézni a Simon Wiesenthal Központ, ugyanis félő, hogy zsidóktól ellopott vagyonokat tartottak rajtuk.

Sarkadi Zsolt
Történelem

Nemzetiszocialista mozgalmat számolt fel a rendőrség Olaszországban

Több fegyvert is találtak náluk.

Czinkóczi Sándor
külföld

Beperelte az osztrák hotel a német turistát, amiért megírta a Tripadvisorra, hogy a szállóban két náci rokon egyenruhás képét akasztották ki

A tulaj szerint a rokonok csak a Wehrmacht tagjai voltak, ami nem számít náciságnak. A vendég utána kinyomozta, hogy igazából náci párttagok is voltak.

Szily László
ÉLET

A német milliárdosok, akik rájöttek, hogy az apjuk és a nagyapjuk is náci volt

Egy éve még mentegetőztek, de aztán a történész, akit felbéreltek, a szemükbe mondta, micsoda szörnyűségeket követtek el a felmenőik. Vajon 74 évvel a második világháború után késő már a megbánás?

Albert Ákos
külföld

Még mindig kapnak pénzt a belga náci kollaboránsok Németországtól

Az ez ellen tiltakozó képviselők szerint az SS egykori brit tagjainak is járadékot adnak a németek.

Boros Juli
külföld

Kirúgták Trump náci konferenciát is megjárt beszédíróját

A Fehér Ház előbb türelmet kért a CNN-től, majd csak Beattie kirúgása után reagált annyit, hogy a férfi már nem a munkatársuk, magánügyeket meg nem kommentálnak.

Király András
külföld

Budát ellepték a hitlerista egyenruhások, összeállt a náci-fitnesz koalíció a Kitörés emléktúrán

Ma van a nácik Várból való kitörésének az évfordulója, arról emlékeznek meg. Sok németországi hitlerista is érkezett, de a legviccesebb vagy legszomorúbb a tapadós mezes sportolók részvétele.

Szily László
POLITIKA

A maceratai lövöldöző nem bánta meg, hogy hat embert megsebesített

A 28 éves Luca Traini otthonában a Mein Kampfot is megtalálták.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Neonácik miatt kellett félbeszakítani a kolozsvári román opera előadását

Müezzin énekelt a kortárs darabban, ezen borultak ki.

Boros Juli
külföld

Megkezdődött a barátnője mopszából mancslendítő nácit faragó skót mókamester pere

Micsoda idők, emberek. Micsoda idők.

Bede Márton
idióta rekordok

Náciságért kapott pénzbüntetést egy férfi

Félmillió forint a bírság.

kasnyikm
jog