Parlamenti bizottsági meghallgatásán „új pénzügyminiszterről” beszélt.
Az évet 4 százalékos előrejelzéssel kezdte a kormány, a múlt héten 0,8 százalékot jelentettünk az EU-nak.
Késve, hidegen, elázva, kiborulva érkezik a futártól a kaja, sokszor van gond az árakkal is a panaszok szerint.
A kormány új gazdaságpolitikai vízióit ismertette: kkv-k megsegítéséről és a munkáshitelről is beszélt.
A katával történtek sokat rontottak Parragh kamarán belüli megítélésén, és a politika is elengedte a kezét, bár egyes források szerint a kormány nem örült annak, hogy egy „jó emberét” csak úgy le lehet váltani.
Kösz, gazdasági semlegesség, avagy 38 milliárd forint sosem ment még jobb helyre.
„Mindig jövőre”. A magyar gazdaság a várt elrugaszkodás helyett kisodródott a kanyarban, Nagy Márton gazdasági víziói azonban tovább élnek.
A minisztériumoknál gyakorlatilag nyoma sincs a takarékoskodásnak. Ellenben rendvédelemre jóval kevesebbet költöttek, sportra pedig szokás szerint több pénz ment.
Az egyes pontokhoz felelősöket és határidőket is rendeltek; ezek alapján nem fog unatkozni év végéig a nemzetgazdasági miniszter.
Emellett kétéves moratóriumot is hirdetnek, így nem lehet majd új engedélyhez jutni.
Nincsenek összhangban a bértervek a bérnövekedési elképzelésekkel.
Részleteiben is ismertette a miniszter a kormány új gazdaságpolitikai programját, miután odaszólt a jegybanknak is egy mondat erejéig. Nagy Márton szerint aggasztó, hogy a fiatalok havi jövedelmük 50-60 százalékát lakásbérletre költik.
Az OTP elnök-vezérigazgatója egy konferencián a miniszter jelenlétében beszélt arról, hogy nemcsak az adóterhek a zavaróak, hanem a kiszámíthatatlanság és hogy nem teljesülnek a kormány ígéretei.
Szigorodó Airbnb, több rendőr a bulinegyedben, szálláshely falusi pajtákban, pincékben, külön borravaló és szervízdíj.
4-5 százalékon tetőző infláció 2022-ben, Európa-bajnok magyar gazdasági növekedés 2023-ban, két számjegyű infláció az Egyesült Államokban. A nemzetgazdasági miniszter a tőle megszokott munkabírással ontja magából a jóslatokat, amik aztán köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.