nemzeti választási iroda

Hajnalban gyülekező kopaszoktól a háborgó Erdősinéig - így néz ki egy választási csalás

Az új felvételekkel együtt már szinte az egész történetet láttuk. Nézd végig a demokrácia egyik mélypontját!

Botos Tamás
videó

Mostantól azt is el lehet képzelni a Fideszről, hogy komplett választásokat csal el

A népszavazási balhéról olyan felvétel került nyilvánosságra, ami nem hagy semmilyen kétséget.

Bede Márton
POLITIKA

Előkerültek a felvételek: Nyakóék majdnem egy órával korábban ott voltak az NVI-nél, mint Erdősiné

Az is látszik, ahogy a hajnal óta az ajtónál őrködő előre engedik a nőt, míg a szocialistáknak elállják az útját.

Czinkóczi Sándor
politika

Az MSZP-sek nem kaphatták meg időben a térfigyelő kamera felvételeit a Nemzeti Választási Irodától

Kiderülhetett volna, milyen viszonyban vannak a kopaszok Erdősinével, de az NVI addig gondolkozott, míg az MSZP kifutott az időből.

erdelyip
bűnügy

Vizsgálja az Alkotmányvédelmi Hivatal a népszavazási botrányt

Ülésezett az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Személyiségi jogaik miatt perelnének a Választási Irodában akciózó kopaszok

Egymillió forintot szeretnének, mert nem takarták ki az arcukat.

erdelyip
POLITIKA

A Kúria szerint nincs rá bizonyíték, hogy a kopaszok összejátszottak Erdősi Lászlónéval

Mert szerintük Nyakó bizonyítékai ezt nem támasztják alá. De a Kúria szerint is akadályozták.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kubatov Gábor Fidesz-alelnök méltatlannak tartja, amit a hozzá több szálon kötődő izmos kopaszok tettek a Fidesz érdekében

A Fidesz alelnöke 9 nap után megszólalt kopaszügyben.

Herczeg Márk
politika

Itt a legfontosabb 26 másodperc a Nemzeti Választási Iroda térfigyelő kamerájának felvételéből

A Nemzeti Választási Bizottság szerint a kopaszok fizikailag nem akadályozták Nyakó Istvánt. Nézze meg, hogy mi történt, és döntse el, hogy igazuk van-e!

erdelyip
bűnügy

A hatalom kiszolgálása minden más szempontot felülír

A népszavazási folyamat körül minden egyes lépés megmutatta, mit gondolnak a függetlenségről és a választások tisztaságáról azok, akiknek a törvény szerinte erre kellene vigyáznia.

erdelyip
vélemény

Az NVB átengedte a kormány népszavazási kezdeményezését

A Nemzeti Választási Iroda elnöke szerint a kormány kötelező kvótáról szóló kérdése nem ütközik nemzetközi kötelezettségbe.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Átverték a szocialistákat, mégis Erdősiné kérdését hitelesítette az NVB

A Nemzeti Választási Bizottság kimondta, hogy a kopaszok sorfala megsértette a választási alapelveket.

Czinkóczi Sándor
politika

Az NVB lesöpörte a kopasz erőemberek akciója miatti kifogást, az MSZP és az LMP támogatásával

11 igen és 1 nem szavazat mellett a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Pálffy Ilona NVI elnök megnézte a keddi videókat, és szerinte nem történt bűncselekmény.

erdelyip
POLITIKA

Trócsányi László várja az NVB javaslatait, pedig a választási iroda rég csak azt szajkózza, mit kellene csinálni

Az igazságügyi miniszter mégsem érzi a felelősségét a választási irodai balhéban.

Herczeg Márk
politika

A Fidesz elárulta, hogy szerintük kik csinálták a balhét a Nemzeti Választási Irodánál

Most pedig azt szeretnék, ha ez soha többé nem fordulna elő.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA