Évek óta az olimpiai pályázat az első ügy, amiben a kormány nem tudja erőből lenyomni az akaratát az emberek torkán. Csak vitatkozniuk és érvelniük kellene, de ők inkább duzzogva felborítják a sakktáblát.
A kormánypárti politikusok továbbra sem ülnek egy asztalhoz a Momentummal, de most legalább a Budapesti Olimpia Mozgalom bátor volt. Szerintük ha nincs olimpia, akkor a hármas metrókocsik továbbra is kigyulladhatnak.
Szerencsére, arra még volt lélekjelenléte, hogy hatalmas négyesmetrózással fedje el a beégését.
A Fidesz jászsági jaszkarija csak az olimpiaellenes népszavazást akarta betámadni, de közben véletlenül alapjaiban kérdőjelezte meg a magyar parlamentarizmust.
Azt írják, ők minden parlamenti párttal egyeztettek az ügyben, nem értik, miért hátráltak ki a dologból.
Folyamatosan formálódik az olimpiapárti oldal kommunikációs stratégiája.
A rengeteg megkötött szerződés mellett egy 16,55 milliárdos telekvásárlás is nyomja a számlát.
Bezzeg a Fidesz migránsellenes népszavazása, na, az nagyon demokratikus volt.
A 266 151 aláírás talán 2010 óta a legnagyobb ellenzéki siker. Erre akár még építeni is lehet.
A mozgalom szerint most már gyávaság lenne az olimpiai pályázat visszavonása is.
A legvalószínűbb, hogy a nyári vakáció közepén szavazunk majd az olimpiarendezésről, de kihúzhatják akár októberig is.
Kifosztott és lezárt helyszínek maradtak a tavaly nyári játékok helyszínein. A Maracana Stadionban, ahol a nyitó- és záróünnepséget is rendezték, már az áramot is kikapcsolták.
Öt hátborzongató mondat Szalay-Berzeviczy Attilától, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom alapítójától.
Mint egy falat kenyér.
Bizonyíték szerkesztőségi szakkommentárral!