Egy kicsit.
A Tisza nem tudott róla, hogy Balásy cége is hoz technikát a párt rendezvényéhez.
A kulcsszó a megbízhatósági vizsgálat. A törvény nemcsak arra jogosítja fel a rendőrséget, hogy csapdát állítson. Hanem arra is, hogy az illető ellen a nyomozás ideje alatt titkos információgyűjtést folytasson, róla és környezetéről titkos hang- és képfelvételeket készítsen. Mindezt úgy, hogy az egész folyamat fölött nincsen semmiféle független bírósági kontroll.
J. D. Vance április eleji kampánycélú látogatásának egyetlen kézzelfogható eredménye volt: a Mol 510 000 tonna kőolajat vesz 500 millió dolláros áron. Némi osztással-szorzással kiderül, hogy ez nagyon magas, 130 dollár fölötti hordónkénti árat jelent.
Bíró András alapítványa korábban százmilliókat kapott a kormánytól a hagyományőrző fesztiváljára.
Papp Gergő szivárogtatott Molnár Áronnak, és most elmondta az ügy további részleteit, többek között azt is, hogy Hankó Balázs miniszter utasítására rejtették el az utólag kiderült botrányos döntéseket.
Visszamenőleges hatállyal.
2021 óta a nők az ügyeletes orvosnál és szülésznőnél szülnek, most viszont újra lehetőségük lesz arra, hogy a választott orvosuknál szüljenek az állami ellátásban.
A leendő kormányfő szerint az Európai Unió nem támaszt olyan feltételeket, amelyek ellentétesek lennének hazánk érdekeivel.
A vitatott projektek még az Orbán-kormánytól kaptak nemzetgazdaságilag kiemelt státuszt.
A Fidesz-szavazók 18 százaléka is a korrupciót jelölte meg az Orbán-kormány bukásának fő okaként.
A leendő miniszterelnök szerint aki nem a törvény betűje és szelleme szerint jár el, annak a jövőben az igazságszolgáltatás előtt kell felelnie.
Nagyon aggódtak a tao-rendszerért.
Szerinte „nincs elvesztegetni való időnk”.
Szabó szerint szabályellenesen rúgták ki, miután beismerte, ő volt a forrása a Tisza elleni akcióról szóló Direkt36 cikknek.