Minden az ütemterv szerint halad - állapították meg, bár a tényleges építkezésnek még a biztos kezdete sem ismert.
Az OAH visszaigazolása a dokumentáció befogadásáról Süli János fóruma közben érkezett meg, ezt a miniszter történelmi pillanatnak nevezte.
Süli János miniszter szerint június végén tényleg benyújták a legfontosabb engedélyt az Országos Atomenergia Hivatalnak.
20 ezer aláírást akarnak összeszedni a bodai atomtemető ellen.
Az optimista forgatókönyv szerint idén már elkezdheti vizsgálni a magyar hatóság az oroszok terveit. Ha Brüsszel belemegy, talán a munkagödör ásása is elkezdődhet egy éven belül. Áram inkább csak a 30-as évekre várható. Ha minden jól megy addig.
A Reuters szerint a cél, hogy az építkezést az összes engedély megszerzése előtt is el lehessen kezdeni.
Az atomminiszter elárulta: a tavalyi Putyin-Orbán találkozó adott lendületet a Roszatomnak, de átadási határidőt már nem ígért.
Szijjártó Péter szerdán megállapodott a Roszatom igazgatójával. Ez alapján 2030 körülre reális az első új paksi blokk üzembe helyezése.
A Siemens és a Framatome leszerződött a Roszatommal.
Kiírták a pályázatot az atomerőmű egyik legfontosabb részére, a biztonságos működésért felelős irányítástechnikára. A Direkt36 szerint komoly konfliktus volt a tender miatt a magyar és az orosz fél között.
2013-tól 2017-ig minden év elején találkoztak, tavaly pedig csak a választási kampányok miatt csúsztattak, de júliusban és szeptemberben is tárgyaltak. Most a legtöbb közös ügyben az időhúzás a legfőbb magyar érdek.
Rendelkezésre tartási díjat kellett fizetni a csúszás miatt.
Május közepén állították le éves javításra a blokkot.
Minden fronton küzdeni kell a kártevők ellen.
A magyar állam március közepén 9,66 milliárd forintot fizetett ki a Roszatomnak.