Újabb támadás indult Jerome Powell ellen, amiről Trump azt állítja, hogy nem is tudott róla. Republikánus képviselők is hevesen tiltakoztak az eljárás miatt, esélyesen ezért sem kísérte az ügyet nagyobb piaci felfordulás, de egyáltalán nem biztos, hogy ez így is fog maradni.
A venezuelai elnök és felesége hétfőn áll bíróság elé először New Yorkban. Az ügyészek szerint Maduro felügyelte az állam által támogatott kokainkereskedelmi hálózatot, narkoterrorizmussal és további összeesküvésekkel vádolják. Egy veterán, 92 éves bíró kapta az ügyet.
A kanadai Ryan Wedding fejére kitűzött jutalmat az amerikai külügyminisztérium novemberben 15 millió dollárra emelte, a férfi szerintük egy egymilliárd dollár árbevételű kokainkartellt működtet, és több gyilkosságot is az ő megrendelésére hajtottak végre. Elfogni eddig még nem tudták, jelenleg Mexikóban bujkál a hírhedt Sinaloa kartell segítségével.
„Ügyvédeink éjjel-nappal dolgoznak azon, hogy elvégezzék a jogilag kötelező anonimizálásokat az áldozatok védelme érdekében” – írta a minisztérium.
Hibát hibára halmoz a számára talán legkellemetlenebb ügyben a Trump-kormányzat.
Az előzetes várakozásokhoz képest Donald Trumpról feltűnően kevés kép és információ szerepelt a most nyilvánosságra hozott dokumentumokban.
Susie Wiles a Vanity Fairben megjelent interjúsorozatban nem túl kedvező képet fest főnökéről, aki személyes bosszúvágyból kezdeményez büntetőeljárásokat politikai ellenfeleivel szemben, és hazudott, amikor azt mondta, Bill Clinton is járt Epstein szigetén.
John Bolton nemrég még a világpolitika fontos szereplője volt Trump nemzetbiztonsági főtanácsadójaként, de kritikus hangvételű könyvet írt volt főnökéről, aki most már nem is titkolja, hogy bosszút akar állni.
Hagyományosan a titkosszolgálatok munkája ennél titkosabb szokott lenni.
A helyzet igazi iróniája az, hogy maga Charlie Kirk, akire hivatkozva elszabadult a gyűlöletbeszéd-pokol, életében a szólásszabadság kérdésében egyértelműen a liberálisok és a régi vágású konzervatívok, nem pedig Trump pártján állt.
Kirúgták és testi sértéssel vádolják a férfit, aki az ellen tiltakozott, hogy Donald Trump közbiztonsági vészhelyzetet hirdetett Washingtonban.
Azzal vádolják hogy ő „a világ egyik legnagyobb kábítószer-kereskedője”.
Az FBI és az amerikai igazságügyi minisztérium a múlt héten 11 órányi felvételt publikált az Epstein cellájához közeli kamerából, csakhogy hiányzik egy perc, és a videót minden bizonnyal szerkesztették. Ez annyira felpaprikázta a MAGA-tábort, hogy Trumpnak kellett lehűteni a kedélyeket, több kevesebb sikerrel.
A MAGA-keménymagot is megosztja az ügy: miután Musk megvádolta Trumpot, hogy rajta volt az ügyféllistán, a téma hivatalosan is konteó lett.
Donald Trump bejelentése után az FBI is belföldi terrorizmusnak minősítette az Elon Musk vállalata ellen irányuló rongálásokat.