Az Iparkamara elnöke kritizálta a kormányt, amiért nem foglalkoznak a felnőttképzéssel, és azt mondta, adott esetben lehet beszélni a három hónapos álláskeresési járadék meghosszabbításáról.
Egyszerűbb és gyorsabb adminisztráció kellene a bértámogatáshoz. Naponta 4500-an vesztik el az állásukat.
A kamara elnöke szerint két lépcsőben térnek majd vissza a gazdasági ágazatok a normális működéshez.
Az iparkamara elnöke beszélt arról is, hogy politikai értékrend kérdése, hogy ebben a válságban mire ad és mire nem ad pénzt az állam.
Az iparkamara elnöke szerint nagyon sok cég fog bedőlni, a munkaerőpiac összeomlik, de a katafizetés felfüggesztését nem csak a taxisokra fogják kiterjeszteni. Csak a vidéki turizmusról tudott biztatót mondani.
Orbán Viktor és kedvenc kamarai elnöke, Parragh László évek óta hajtogatja, hogy munkaalapú társadalom kell. Erre most jön az MNB, meg Varga Mihály pénzügyminiszter a tanulmányaikkal a tudásalapú társadalom fontosságáról.
A miniszterelnök megint nem mondott igazat.
Szerinte nem lesz értelme a cégvezetők sikereinek, ha a gyerekeik egy olyan világban veszik át a céget, amiben nem jó élni. A miniszterelnök a migrációval riogatta a munkaerő-hiánnyal küzdő piaci szereplőket.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint se több, se kevesebb az üzlet és a politika összefonódása, mint tőlünk nyugatra vagy keletre. Elárulta azt is, milyen hír járja a piacon Mészáros Lőrincről.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint el kellene fogadni, hogy nálunk alacsonyabbak a bérek.
A mechatronika csapat, egy épületasztalos és egy bútorasztalos, egy webfejlesztő, egy festő, egy ápoló, egy hegesztő, egy kőfaragó és egy virágkötő helyezte fel a magyar szakmát Európa térképére.
Minél előbb meg kell kezdeni a felkészülést, mondta. Az iparkamara elnöke szerint a szükséges munkaerő Romániából és Ukrajnából érkezhet majd.
De még nem jövőre, mert "ahhoz még korán van".
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke páros lábbal szállt bele a kormányba, azt is mondta, hogy „komoly érvágás a nemzetgazdaságnak, hogy több százezren hagyták el az országot”.
Az ember, aki szíve szerint szakmunkást nevelne a magyar fiatalokból, úgy hiszi, egy új kormány alatt is Jaguárral járna.