Buzás-Hábel Gézát az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésével vádolják.
Kilép a zsidónegyed Erzsébetvárosból? Mi a legfájdalmasabb Pintér Béla új előadásában? Mi lesz a magyar borokkal? Kinek az anyját? A 444 napindító hírleveléből kiderül.
A beidézés miatt jövő hét keddre tüntetést szervez az Amnesty Internetional Magyarország és az Emberség Erejével nevű szervezet.
Az üzenet elég egyértelmű: az állam már a saját törvényeit sem tudja betartatni, politikusainak gyűlöletkeltő megnyilvánulásai kontraproduktívak.
Arról is érdeklődtünk, miért hívták meg Bede Zsoltot a Digitális Polgári Körök show-jára, és hogy tettek-e feljelentést az állítólagos puccskísérlet miatt. (Nem.)
Garázdaság, illetve az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése is felmerült.
Ahhoz képest, hogy februárban a miniszterelnök még kidobott időnek minősítette a Pride szervezését, a Budapest után vidéken is méltóságteljes menetet tartottak.
Földre akarta vinni, aztán egy vizes palackkal tarkón vágta.
Az egyetlen vidéki Pride-ot Pécsen tartják már az 5. éve. Idén először ugyanakkor nem engedélyezték a megrendezését. Ennek ellenére összegyűltek a menetre.
Ahogy a budapesti, úgy a pécsi Pride-ot is betiltotta a rendőrség, ennek ellenére megtartják október 4-én az LMBTQ-jogok melletti felvonulást a baranyai városban. Buzás-Hábel Géza, az esemény egyik szervezője beszélt a 444-nek a célokról és a várakozásokról.
A rendőrség gyanút fogott és betiltotta a felvonulást, rejtélyes társszervtől beszerzett minősített adat alapján, ám a Kúria szerint aggodalomra semmi ok.
A rendőrség a gyülekezési törvényt korlátozó tavaszi homofób törvénymódosításra hivatkozva tiltotta be a melegjogi rendezvényt.
David Pressman amerikai nagykövet is részt vett a negyedik Pécs Pride-on.
A szlogenje az lesz, hogy: „Legyetek bátrak!”
Az amerikai nagykövet a szuverenitásvédelmi törvénycsomagra reagált.