pedofília

Újabb évtizedekre ítélték el a gyerekeket molesztáló Larry Nassart

Az amerikai tornászválogatott orvosa összesen már több mint 300 évet kapott.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Rágalmazással vádolta a hírhedt chilei pedofil papjának áldozatait a pápa

Azért, mert az áldozatok Juan Barros püspököt Fernando Karadima atya bűneinek eltusolásával vádolták.

Király András
külföld

Hallgatási pénzt fizetett az amerikai tornászszövetség az olimpiai bajnoknak, akit évekig szexuálisan zaklatott a csapatorvos

Több, mint egymillió dollárt. A tornász szerint a megállapodás erkölcstelen és törvényellenes próbálkozás volt a gyermekbántalmazás egyik áldozatának elhallgattatására.

Haszán Zoltán
sport

Ejtették a polgári keresetet, amiben a 8 éve halott Michael Jacksont pedofíliával vádolták

2013-ban indított pert egy táncos, aki gyerekként 20 éjszakát töltött Neverlandben, és 2005-ben még Jackson mellett tanúskodott.

Herczeg Márk
bűnügy

57 év után ítélték el a szépségkirálynőt meggyilkoló texasi papot

A most 85 éves John Bernard Feit meg is erőszakolta a gyülekezetébe járó tanítónőt, Irene Garzát.

Király András
bűnügy

Hatvan év börtönre ítélték az amerikai tornászválogatott pedofil doktorát

Ő erőszakoskodott az olimpiai aranyérmes McKayla Maroney-val is.

Király András
bűnügy

83 ezer darab gyerekpornós felvételt találtak a budapesti férfinél

A pedofil egy 11 éves kislánnyal is fajtalankodott. Vádat emeltek ellene, 15 évet kaphat.

Haszán Zoltán
bűnügy

9 évet és 6 hónapot kapott a pedofil fociedző

Még 2009-ben kényszerítette szexre egyik 10 éves tanítványát egy Pest megyei iskolában.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Akár 15 évet is kaphat a 66 éves mindszenti férfi, aki tizenéves fiúkkal akart együtt tusolni

Csak azután indított eljárást a rendőrség, hogy a sajtó beszámolt az egyik esetről.

Tbg
bűnügy

Felmentették az iskolaigazgatót is a 11 éves fiút Londonba szöktetni szándékozó tanár ügyében

Az igazgató az elején azzal védekezett, hogy ez „magánügy”.

Tbg
oktatás

A reptéren fogták el a Békés megyei tanárt, aki Londonba szökött volna 11 éves tanítványával

A 32 éves férfi ellen korábban már nyomoztak kiskorú veszélyeztetése és gyermekpornográfia miatt.

Horváth Bence
bűnügy

108 embert tartóztattak le Brazíliában az eddigi legkomolyabb pedofilok elleni rendőrségi fellépésben

Hat hónapon át zajlott a nyomozás, nemcsak a pedofil fájlok megosztóit, de az előállítóit is sikerült felfedni.

Horváth Bence
külföld

Tizenkét év fegyházra ítélték a ceglédi férfit, aki tavaly megerőszakolt egy hétéves kislányt

Amikor a lány ellenkezni próbált, a 66 éves férfi ököllel ütötte a fejét.

Horváth Bence
bűnügy

Pedofíliával vádolják a bicskei gyermekotthon vezetőjét

Az ügyészség vádjai szerint a Kossuth Zsuzsa gyermekotthon vezetője 10 sértett sérelmére követett el "a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket".

Király András
bűnügy

A bíró nem ment bele abba, hogy ejtsék a Polanski elleni erőszakvádat

Pedig már az áldozat is kérte, hogy legyen végre vége a 40 éve húzódó pernek.

Sarkadi Zsolt
külföld