Albert Bourla szerint sikerül ellenőrzés alatt tartani a járványt, és a covid idővel olyan része lesz az életünknek, mint az influenza. Viszont momst úgy tűnik, szükség lehet egy harmadik oltásra a Pfizerből is.
Nagyon biztatóak a 12-15 év közötti fiatalokon végzett klinikai tesztek. A nagy gyógyszergyárak sorra tesztelik a vakcinájukat gyerekeken is.
A héten kezdik oltani azokat, akik március 24-ig regisztráltak.
Négyezer ember vizsgálata alapján kapták ezt a nagyon örvendetes eredményt.
Az első negyedévre vállalt teljes mennyiséget már leszállították.
Rossz volt a kupak a fiolákon.
A fertőzés első tüneteinek megjelenésénél lehetne adni a betegeknek.
A második negyedévre tervezett adagon felül még hoznak 10 millió vakcinát.
Még az idén legyártanának 2 milliárd dózis Pfizer-BioNTech vakcinát.
Fejes Lajos megkapta a második adagját is.
Már a jövő héten megkaphatják, mivel a cégnek sikerült felgyorsítania az oltóanyagok előállítását.
Rosszul is lett.
Az új Szputnyik-szállítmánynál az sem teljesen tiszta, hogyan számolják az adagokat.
368 ezren kaphatnak a héten Sinopharmot, Pfizert vagy AstraZenecát.
Egy skót kutatás szerint. Az országban Pfizerrel és AstraZenecával oltanak.