Ebből csak 28 milliárd a direkt költség. A társadalom érdeke is, hogy a depressziót minél előbb felismerjék és kezeljék.
A koronavírus mentális utóhatásai, mint a szorongás vagy a depresszió, a fertőzésen átesettek 30 százalékát is érinthetik.
A covid nem csak fizikailag jelenthet kihívást a fertőzötteknek, hanem mentálisan is, és minél súlyosabb a lefolyása, annál valószínűbb, hogy traumatizálja a beteget. A trauma hatására kialakuló PTSD akár teljes munkaképtelenséghez is vezethet, pedig kezelhető.
A miniszterelnök a tavalyi legutolsó határozatával visszavonta a tervezett Lelki Egészségközpont teljes támogatását.
A szakmai testületek úgy tudják, több pszichiátriai, addiktológiai és neurológiai intézetet is össze akar vonni a kormány, ez pedig szerintük nagyon rossz ötlet.
A jövő hét elejétől már fogadnak betegeket.
A férj 2010 óta bipoláris affektív zavarban szenvedett, 2019 őszén kezdett rohamosan romlani az állapota.
David Rosenhan és önkéntesei a hetvenes évek elején elmegyógyintézetekbe épültek be, hogy megtapasztalják, hogyan bánnak a pszichiátriai betegekkel. Itt a tudományos világ legújabb botránya.
Hosszú távon egyre kevesebb az öngyilkos, de 20 év alatt és 60 év felett nem javul a helyzet.
Négy embert megölt, kilenc további beteget ápolnak a sürgősségin.
A lap szerint szabadulni próbált, és a feje az ágy rácsai közé szorulhatott.
Egy héttel a tűz előtt engedték ki.
Mi a tanulság?
Elektromos kerítést kellett építeni a Hargita megyei Gyergyótölgyes elmegyógyintézete köré.
K. R. a szüleivel élt, 2005 óta állt pszichiátriai kezelés alatt, de az állapota 2016 decemberében romlott, és a kezelés ellenére is agresszívvá vált. Határozatlan idejű kényszer-gyógykezelést rendeltek el.