Az állítólagos áldozatok nem tettek hivatalos tanúvallomást a Rammstein énekese ellen.
Az állítólagos áldozatok nem tettek hivatalos tanúvallomást a Rammstein énekese ellen.
A dolog úgy derült ki, hogy Dézsiék defektet kaptak hazafelé menet.
Till Lindemannt tizenkét nő vádolja szexuális erőszakkal és hatalommal való visszaéléssel.
„A vádak mindannyiunkat nagyon súlyosan érintettek, és rendkívül komolyan vesszük őket” – közölte a zenekar.
Német lapok szerint szabályosan toborozták a fiatal nőket az együttes körül Till Lindemann privát bulijaira.
Valaki még a szobrásznál is jobban rajonghat Till Lindemannért.
De nem sikerül neki.
Még 2014-ben osztotta meg, de most kezdte el zavarni az orosz hatóságokat.
És már javul az állapota.
Az 57 éves énekes magas lázra és tüdőgyulladásra panaszkodott.
Egy műszaki hiba miatt megállás nélkül játszották a Deutschlandot a környékbelieknek.
Így álltak ki az Oroszországban állami szintű homofóbia ellen.
Irakból jött hazafelé, beugrott tankolni.
Orosz lapok szerint Till Lindemann dicsérte Putyint. Lindermann szerint semmi ilyesmi nem történt.