Bálint Istvánné nyíltan meghirdette a tiltásokkal dacoló eseményt, hogy elmondhassa az évértékelőjét. Két eljárás is indult emiatt.
A „gólya viszi a fiát” módszer örök.
A rendőrök nem tudták feloszlatni a tömeget, csütörtök óta tart a party.
1028-an mászkáltak az utcán a kijárási tilalom alatt.
Miután eltörték a 22 éves férfi lábát, kidobták a kocsiból a lakóhelyénél. Négykézláb ment be, és hívott segítséget.
Andy Pope a helyi buszokat és állomásokat járja ismerős arcok után kutatva. Volt nap, hogy 17 embert ismert fel.
A 26 éves járőr állapotát többórás műtét után tudták stabilizálni.
A nő végül a családjától kért segítséget, a rendőrök elfogták az elkövetőt.
Összesen majdnem ezer darabot talált a rendőrség három férfinél.
Katzenbach (a képen jobbra) egy 2010-es áfacsalási ügyben volt érintett, feltételezett gyilkosával egyetemben.
Házkutatást tartottak a férfinél.
A milliárdos vállalkozót kedd este vették őrizetbe.
Házkutatást is tartottak Magyarország egyik leggazdagabb emberénél, és bizonyítékokat is lefoglaltak.
Tiltott állatviadal szervezésének gyanúja miatt indult eljárás egy budapesti férfi ellen. A speed mellett rövid láncra kötött staffordshire terriereket, és egy pár napja elpusztult kutya zsákba kötött tetemét találtak nála.
Azt állította, 700 milliót kap az USA-ban meghalt tűzszerész férje után, és hogy Törökországban elfogták a vőlegényét. Banki bizonylatot, IMF-iratot, az ENSZ főtitkárának igazolását és az USA igazságügyminiszterének levelét is meghamisította.