Nem mindennapi történet, nem mindennapi tálalásban.
Sz. Szilárd csak részben tett beismerő vallomást.
Az autóst a kiérkező rendőrök lelőtték.
Az egyik személy 2006-ban halt meg, a másik idén. Valakit pedig nem temettek el.
A 38 éves Joel Justice Womochilt – akinek menyasszonya volt – 24 rendbeli gyerek szexuális kizsákmányolásával és 10 rendbeli gyerekpornográfia internetes kereskedelmével vádolják.
9-en voltak a furgonban.
Az MLSZ azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól.
Többször lefújták gázspray-vel, mire végre leállította a szerszámot.
A férfi úgy érezte, nincs szüksége ellátásra, de másnap romlott az állapota, így kórházba vitték.
Az autósok a Facebookon szerveződtek, a rendőrök nagy erőkkel, drónnal vonultak ki.
Új információkat kapott a hatóság.
Az eszközöktől azt várják, hogy a rendőrökkel szembeni jogsértő magatartások drasztikusan visszaszorulnak.
Az elhunyt egy 21 éves férfi volt, akinek eltűnését augusztusban jelentették be. Mint utólag kiderült, megkéselték.
A rendőrök többrendbeli, jelentős értékre elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.
Három célzott lövéssel állították meg a menekülő kocsit Szentendrén, de az embercsempész így is meglépett.