Az egyikük többször megütötte a légiutas-kísérőket, a másikuk pedig megharapott egy utast.
A pilótafülke hangrögzítőjét pedig elemzésre küldték Pekingbe.
A repülő kis darabokra tört a becsapódás során.
132 emberrel a fedélzetén.
Egyelőre nem tudni, mi volt az oka.
Ezek úgynevezett repatriációs járatok, ment gép Ciprusra is. Hazaviszik az itt rekedt oroszokat.
Egyszer megálltak Nairobiban, de ha ott mászott be a futóaknába, akkor is 6,5 órát utazott.
A Mexikóba tartó járaton maszk nélkül buliztak és többen is megfertőződtek, emiatt visszafelé nem akarják felengedni őket a repülőre.
Chicagóból utazott Reykjavikba, amikor érezte, hogy kapar a torka.
Hatan túlélték a balesetet, de az állapotuk súlyos.
Egy ember meghalt. A gép által húzott „Hozzám jössz feleségül?” felirat nem került elő.
A kormány korábban állami kezességet vállalt a kormányszóvivő férjének adott 53 milliárd forintos MFB-hitelért.
Valószínűleg a rossz időjárási körülmények okozták a balesetet.
A gép nem adott le vészjelet. Sajtóhírek szerint hegyoldalnak ütközhetett.
Szél Bernadett független képviselő járt utána, hogy a hivatalosan nem kormányzati gépet mennyit használta a külügyminiszter.