A Magyar Nemzet szerint a letelepedési kötvényeket forgalmazó cég könyvelése is gyanús.
A politológus egy Orwell-idézettel együtt osztotta meg a nevető Sorost ábrázoló plakátot.
La dolce vita!
Kedd reggel írtunk arról, hogy több mint félmilliárd forinttal távoztak a tolvajok, az RTL Klub információi szerint egy fontos szerver is eltűnt.
Az Arton Capital belvárosi irodáját fosztották ki, a rendőrség óriási erőkkel ugrott az ügyre. A letelepedési üzlettel kapcsolatos bizalmas iratokhoz is hozzáférhettek a betörők.
Rogán és Habony körei eddig nagyjából 157 milliárd forint hasznot húztak az államilag biztosított üzletből, úgy látszik, nem elég.
Volt azért, aki jól járt.
Ez felháborító!
Dömötör Csaba, a kormányzati kommunikációért felelős miniszterelnöki kabinetiroda államtitkára nem cáfolta, hogy Rogán Antal az ORFK központjából figyelte a CEU melletti első tüntetést.
Az ellene indított pert a januári első fokú ítélet után másodfokon is megnyerte az Együtt politikusa.
Úgy tűnhet, mintha Gulyás Gergely izomból beleszállt volna a Rogán-minisztériumba, de azok a propagandaüzenetek, amikkel legalább 4 éve folyamatosan telekürtölik az országot, nyilvánvalóan nem számítanának politikai kampánynak.
Ennyit adóztak a kormány tagjai.
Egy nemzetközi konferencián arról beszéltek, bevett szokás, hogy a választások után újraindítják a támadott programokat. Kiderült az is, hogy Kínában azért szeretik a magyar programot, mert a hatóságok itt elnézők.
Az Országvédelmi Alapból!!4
A fideszes birkózó szerint azért kellett Rogán fórumát az alvilágból is ismert kopaszokkal védeni, mert a Fidesz megijedt a Mometum origós akciójától és Juhász Pétertől.