Rogán Antal

Felpörög az agyrohasztás: indul a STOP SOROS tévékampány

Egy nappal a törvénytervezet benyújtása után már itt is az első kormányzati hirdetés.

Horváth Bence
elmebaj

A baloldal fellegvára volt, most bulvártévét csinálnak belőle a Fidesznek

Az ATV átalakulása tökéletes példája annak, hogyan zsarolja, korrumpálja és fordítja maga oldalára a kritikus médiát az Orbán-kormány.

Rényi Pál Dániel
média

Rogánék tavaly 46,7 milliárd forintot költöttek egy 25 milliárd forintos keret-közbeszerzésre hivatkozva

Vagyis durván túllépték a keretet a sorosozás kedvéért.

Herczeg Márk
politika

Őszre csúszik a Párisi Udvarban épülő ötcsillagos hotel átadása

700 millióval megugrott az építkezés ára is.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Nem mondják meg a miniszterek, hogy jártak-e Simicska Lajosnál a Radóc utcában

Egyetlen, nagyon egyszerű kérdést tettünk fel nekik.

Urfi Péter
POLITIKA

A jegyzőkönyv szerint Rogánék tényleg azzal érveltek a bíróságon, hogy a nemzeti konzultációban „véleményt nyilvánítottak”

A Miniszterelnöki Kabinetiroda tehát úgy akarja elkerülni, hogy sérelemdíjat kelljen fizetnie a Helsinki Bizottságnak, hogy inkább bevallja, a nemzeti konzultációban a saját véleményükről kérik ki az emberek véleményét.

Herczeg Márk
képzavar

Rogánék szerint nem hangzott el a bíróságon az a védekezésük, amiről a tudósítások szóltak

A máskülönben hallgatag Miniszterelnöki Kabinetiroda pár órán belül kétszer is írt, hogy téves állítás van a Helsinki Bizottság elleni perükről szóló hírben, de cáfolni nem tudnak.

Herczeg Márk
POLITIKA

Rogánék a bíróságon azzal védekeztek, hogy a nemzeti konzultáció egyik tételmondatának nincs köze az alatta lévő magyarázó szöveghez, ami amúgy is csak vélemény

Tehát a kormány bevallottan nem a tényekről, hanem a saját véleményéről kérte ki az emberek véleményét.

Herczeg Márk
elmebaj

Talán-talán talált valakit a Fidesz, aki megküzdhet Juhásszal és Fekete-Győrrel

A Magyar Hírlap értesülései szerint Holik István próbálkozhat majd a budapesti 1-es választókerületben

Király András
politika

Rogán szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda legfontosabb feladata Orbán hatalomban tartása

A letelepedési kötvényprogram pedig szerinte átlátható volt, és neki abból semmilyen anyagi haszna nem származott.

Botos Tamás
POLITIKA

Ahol jelentős közpénzes fejlesztési projektek futnak, ott Habony-Rogán-érdekkör nem maradhat ülve

A közlekedési és infrastruktúrafejlesztési piac csábítja, szuggerálja a politikai-gazdasági élcsapatot.

erdelyip
POLITIKA

Közel 1 milliárdért iratott magáról PR-cikkeket a kormány

Egy nyár alatt összesen 5 milliárdot sikerült elverni propagandára.

Rényi Pál Dániel
Média

Újságírók nélkül, percekre pillanthat bele a visszaküldött konzultációs kérdőívekbe Hadházy Ákos képviselő

Rogán Antal nagy kegyesen engedélyezte, hogy az adóforintokból finanszírozott konzultációs kérdőívek „nyilvánosak” legyenek.

Tbg
POLITIKA

Eltitkolta a Fidesz Rogán Antal debreceni fórumát :(

Persze talán jobb is így, az utóbbi hónapokban Rogán szerepléseiből általában csak botrány lett.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Istennek se bírtak röhögni Rogán poénjain a fideszesek

Baglyos vicc, szoftos buzizás, lopott poén, ma semmi nem működött.

Rényi Pál Dániel
ÉLET