Egy nappal a törvénytervezet benyújtása után már itt is az első kormányzati hirdetés.
Az ATV átalakulása tökéletes példája annak, hogyan zsarolja, korrumpálja és fordítja maga oldalára a kritikus médiát az Orbán-kormány.
Vagyis durván túllépték a keretet a sorosozás kedvéért.
700 millióval megugrott az építkezés ára is.
Egyetlen, nagyon egyszerű kérdést tettünk fel nekik.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda tehát úgy akarja elkerülni, hogy sérelemdíjat kelljen fizetnie a Helsinki Bizottságnak, hogy inkább bevallja, a nemzeti konzultációban a saját véleményükről kérik ki az emberek véleményét.
A máskülönben hallgatag Miniszterelnöki Kabinetiroda pár órán belül kétszer is írt, hogy téves állítás van a Helsinki Bizottság elleni perükről szóló hírben, de cáfolni nem tudnak.
Tehát a kormány bevallottan nem a tényekről, hanem a saját véleményéről kérte ki az emberek véleményét.
A Magyar Hírlap értesülései szerint Holik István próbálkozhat majd a budapesti 1-es választókerületben
A letelepedési kötvényprogram pedig szerinte átlátható volt, és neki abból semmilyen anyagi haszna nem származott.
A közlekedési és infrastruktúrafejlesztési piac csábítja, szuggerálja a politikai-gazdasági élcsapatot.
Egy nyár alatt összesen 5 milliárdot sikerült elverni propagandára.
Rogán Antal nagy kegyesen engedélyezte, hogy az adóforintokból finanszírozott konzultációs kérdőívek „nyilvánosak” legyenek.
Persze talán jobb is így, az utóbbi hónapokban Rogán szerepléseiből általában csak botrány lett.
Baglyos vicc, szoftos buzizás, lopott poén, ma semmi nem működött.