soros györgy

Márki-Zay számításai szerint Orbán Viktor végrehajtotta a Soros-tervet

Egy ellenzéki győzelem után is megtartaná a kerítést.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A 168 Óra megírta, hogy Gyurcsány szerint Soros áll Márki-Zay mögött, majd eltűnt a cikk

A lap saját információira hivatkozva állította azt, hogy Gyurcsány erről beszélt pénteken a DK stábjának.

Horváth Bence
POLITIKA

Soros György átalakítja alapítványait, a tekintélyelvűség térnyerése ellen küzdene

Volt némi felzúdulás, mert 150 munkatársat el is bocsátottak, illetve mert egy év átmenet mellett több támogatást is felmondtak.

Király András
külföld

Konzultál a kormány: Soros György és Brüsszel lesben áll, hogy a járvány után végre rátámadjon a magyarokra

Szexuális tartalmú propaganda, Gyurcsány, migránsok.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Orbán a brit újságíróknak: Jöjjenek el, nézzék meg, nálunk a sajtó szabad

A magyar kormány hónapokig lobbizott azért, hogy fogadják a Downing Streeten.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Az állami média ott tart, hogy Soros már a NATO-val avatkozna be a magyar belügyekbe

Durva, ha igaz.

Czinkóczi Sándor
háború

Soros György 20 millió dollárral tolja meg Biden infrastruktúra-fejlesztési programját

A Nyílt Társadalom Alapítvány pénzéből kampányolnak a program mellett.

Fődi Kitti
POLITIKA

A puccsista mianmari hadsereg új ellenséget talált: Soros György alapítványát

Őrizetbe vették a Nyílt Társadalom Alapítvány egyik helyi vezetőjét, és több civil szervezet bankszámláját is befagyasztották.

Horváth Bence
külföld

Kövér László még mindig ugyanúgy van, ahogy lenni szokott

Nemzetközi óriáscégek gendert terjesztenek, kiirtják az identitást, ilyenek.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Slavoj Žižek Demeter Szilárd gázkamrázásával példálózik

Az egyik legismertebb élő filozófus idézte is a magyar múzeumigazgató antiszemita sorosozását.

Sarkadi Zsolt
filozófia

Orbán: Az EU nyert, Soros veszített

„Ideje lenne pontot tenni Soros György európai ámokfutásának végére”, és itt lenne az ideje, hogy az európaiak végre hazaküldjék őt Amerikába – írja Orbán.

Herczeg Márk
POLITIKA

Soros Györgyöt felháborítja, hogy Merkel engedett Orbánék zsarolásának

Úgy látja, a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban kötött kompromisszum a legrosszabb, ami az EU-val történhet.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Kis spéttel, de reagált a CEU is Demeter Szilárd sorosozására

A CEU bátran áll ki alapítója, Soros György, és a nyílt társadalom értékei, a nyitottságra épülő demokrácia, a gondolatok szabad áramlása, a kritikus gondolkodás, a politikai egyenlőség és az igazság és a jogállamiság tisztelete mellett - írják.

Boros Juli
politika

A kormány kiáll az Európát Soros György gázkamrájának nevező Demeter Szilárd mellett, marad a helyén

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója „elismerte a hibáját, visszavonta, törölte írását”, a baloldal pedig kettős mércével mér.

Herczeg Márk
politika

Magyarország: túl minden reményen

Schein Gábor cikke. Az író szerint a hang, amelyen Demeter Szilárd beszél „a halált hozó beszédek ezer sötétségét árasztja”. „... ezen a nyelven végső soron a gyilkolás, a rutinszerűvé vált gonoszság beszél.”

444.hu
vélemény