Heten már elegen vannak ahhoz, hogy befagyjon a beadvány sorsa, és ezzel elvileg Polt sem tud mit kezdeni. Pedig információink szerint már elkészült a Sulyokot támogató határozati tervezet.
Néhány meglátása azért volt.
A köztársasági elnök fordult az Alkotmánybírósághoz, miután az Alaptörvény módosításával távolítaná el a kormány.
Az új kétharmadtól önkorlátozást várnak.
Mécs János alkotmányjogász szerint Sulyok Tamás kreatívan oldotta meg a kérdést, de ő nem számít arra, hogy az elnöknek kedvező döntés születne. Akkor ugyanis egy új szerepkört kreálna magának a testület. A Political Capital elemzője, László Róbert szerint hiba volt Magyar részéről, hogy úgy sulykolta a lemondás határidejét, hogy másnap nem történt semmi.
Magyar Péter még május végén rúgta ki a TEK főigazgatóját, most pedig Sulyok Tamás felmentette a hivatalos szolgálat alól.
Sulyok Tamás nagyon szeretné, ha az Alkotmánybíróság neki adna igazat, és kimondaná, hogy amit a kormány tervez, valójában nem alkotmánymódosítás, és így meg tudná állítani.
A köztársasági elnök szerint az egyedi helyzeteket nem az alkotmányban kell rendezni. Magyar Péter szerint Sulyok a saját pozíciója és milliós fizetése védelmében naponta öt helyre fut el panaszkodni.
Börtönbe mehet, aki hazudik a vagyonnyilatkozatában, közvetlen elnökválasztásra utalt Magyar Péter Rónai Egonnak.
Amint kiejtette száján Puzsér nevét és közölte, hogy a barátja, fütyülni kezdtek. De Bede Zsolttal is akadtak problémák.
Sulyok Tamásért tüntettek vasárnap: Huth Gergely mérges kishörcsögnek nevezte Magyar Pétert, Pócs János elmondta, a Fidesz „az ördöggel is cimborálni fog, hogy megőrizze a demokráciát”, Havasi Bertalan pedig amiatt szomorkodott, hogy a hírhamisításról elhíresült Papp Dániel lemondott.
Le kell mondania a köztársasági elnöknek? Magyar Péter szerint egyértelműen igen, mi viszont kíváncsiak voltunk arra, mit gondolnak erről az emberek, és egyáltalán mostanra megjegyezték-e, hogy ki tölti be ezt a pozíciót.
„Most pont azok a bábok védik a jogállamiságot, akik 16 éve aláássák” – nyilatkozta a Spiegelnek adott interjúban, amiben mézeshetekről és Trumpról is beszélt.
Igen, az az európai szerv, amit korábban a fideszesek sorosozásra használtak. Magyar Péter máris kommentálta az államfő bejelentését.
Közös sajtótájékoztatót tartott a magyar kormányfő és Friedrich Merz német kancellár. Az eseményen Sulyok Tamás megvágott interjúja kapcsán az orbáni cenzúra is előkerült.