A házelnök Szabó Tímea beszéde közben nyomogatta a mute gombot.
A miniszterelnök elvesztette a fonalat, amikor a nemzetközi botrányait sorolták a parlamentben.
Szerintük Erdogan látogatásával Orbán folytatja azt az utat, amin európai demokratikus országok vezetői helyett olyan diktátorokat fogad.
A Fidesz kénytelen lesz bizonygatni, hogy semmi baj a Soros-ösztöndíjas miniszterelnökökkel, mert ugye Orbán is az.
Aki mindig többet akar, mint amennyit a teljesítménye alapján megérdemelne.
Azon kerületek egyike, ahol az MSZP-s jelölt győzni tudott a fideszes ellenében.
Lehetett volna hamarabb, lehetett több helyen, lehetett volna okosabban, de még a részleges koordináció is sokat javított az ellenzék esélyein.
Szabó Tímea társelnök szerint a kormány egyik írásbeli kérdésüket sem tudta érdemben megválaszolni, valami nagyon nincsen rendben ezzel a programmal.
A lakrészt a jegybankelnök a fiától bérli, aki pedig Matolcsy unokatestvérétől felvett hitelből vette meg az ingatlant.
Egyszerűen azt felelte, hogy erre nem felel. Bumm!
Sok sikert kívánunk.
Az Ázsiából behozott hasi törlőkendők minőségével komoly problémák vannak a párt szerint, a műtéti sebfertőzések 30%-áért felelősek.
Meg akarta mutatni neki, hogy hány szervezetet büntet a kedden elfogadott törvény. Szabó szerint Orbán „nézett értetlenül, mintha most hallana erről először”.
A házelnök a Párbeszéd képviselőjét a tiszteletdíja 30 százalékára büntette, míg a jobbikos politikustól az illetménye 100 százalékát elveszi.
Ha ebbe nem remeg bele a velejéig rohadt rezsim, akkor semmibe!