Orbán szerint azt a professzor-miniszter tudja megmondani, marad-e 2022-ig az EMMI élén.
A kormány azóta megüzente, hogy csak a járvány ideje után lesz idejük beszámolni.
Németh Szilárd almával hálálta meg a csepeli mentősök munkáját. Szabó Tímea szerint ez az államtitkároknak is kijárna, cserébe adják át a fizetésemelésüket az egészségügyi dolgozóknak.
Az ellenzéknek.
A házelnök nem bírja, ha az ellenzékből egy nő szól be neki. Az is kiderült, hogy a Parlament méltóságának őre “ápoltaknak” tartja az ellenzéki képviselőket. Kövér László döbbenetesen megnyílt a bezártság hatására.
A Budapesten szolgáló nagykövetek zárt csoportjában ott volt a miniszter volt beosztottja is, így indult a balhé.
Kövér László házelnök pedig egymás után kétszer is elvette a szót a párbeszédes képviselőtől.
Ott több a szék, így nem kell szorosan egymás mellett ülniük.
Azt kérik, hogy semmisítsék meg a decemberi módosításokat, amik alapján Kövér László akár 60 napra is kitilthatja őket a Parlamentből.
Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője azt mondta, Orbán nem mert a Parlament elé kiállni a Fidesz dunaújvárosi „bődületes veresége” után.
Azok, amiken Karácsony többek között arról beszélt, hogy az MSZP-s Tóth Csaba fenyegeti a családját, szétlophatják Zuglót, és elássák, ha oda visszatér. Szabó szerint ez az ügy a magyar Watergate.
A képviselők nem tudtak egyeztetni a köztévénél történtekről és a rabszolgatörvényről.
A Sándor-palota előtt felszólalók azt ígérik, januárban folytatják a tüntetéseket.
A fagy ellenére is ezrek gyűltek össze a Hősök terén, hogy tiltakozzanak a túlóratörvény ellen.
Kedden van a vita, szerdán szavaznak a törvényről.