A miniszterelnök büszke a 35 éve külföldön élő „tudós asszonyra”, akinek kulcsszerepe van a koronavírus elleni vakcina fejlesztésében.
Karácsonyig kellett várni az év politikai botrányára: az ellenzéki képviselőnő szerint a miniszterasszony csak eljátszotta a suvickolást.
A Fidesz-KDNP a törvényalkotási bizottságban még támogatta, az ülésteremben már leszavazta a választókerületek módosításáról szóló ellenzéki javaslatot. A Parlamentnek még idén lépnie kéne az ügyben.
Ha ma lenne népszavazás erről, Orbán „csúfos vereséget szenvedne”, mert a magyarok több mint kétharmada még mindig ahhoz a demokratikus rendszerhez akar tartozni, amit a kormányfő „az elmúlt években elárult” – mondta Szabó Tímea.
Négy keresztény-konzervatív férfi fejtette meg a képviselő személyiségét a Sajtóklubban.
„Az, hogy miközben az uniós pénzre nemet mond, devizahitelt vesz fel az Orbán-kormány, nemcsak felelőtlenség. Ez hazaárulás!”
Sőt, Dömötör Csaba és Rétvári Bence sem ment el végül vitázni Szabó Tímeával a csatorna műsorába.
A tébolyba átcsapó ülésen egyre több ellenzéki képviselő jutott arra, hogy ennyi erővel a laposföld-hívők ellen is hozhatnának alkotmányos szabályokat.
És azt is, hogy Orbán Viktor strómanjai és házi oligarchái vagyona a Szent Korona oltalma alá helyeztetik
„Miközben feltehetően magyar emberek százai halnak meg Orbánék súlyos, történelmi késlekedései, átjachtozott hónapjai miatt, a miniszterelnök és csapata magyar emberek további adómilliárdjait játssza át a kastélyokkal, hajókkal, repülőkkel már amúgy is kitömött oligarcháknak, bebiztosítva őket a 2022-es vereségre.”
Szabó Tímea az Audinak eladott földek miatt jelentette fel a volt polgármestert.
A kormánypártoknak nem tetszik a bizottság MSZP-s elnöke, ezért nem kérdezheti az ellenzék az országos tisztifőorvost és az egészségügyi államtitkárt.
A politikusnőt undorító, fertőző állatként bemutató írást a Hír TV és az Echo Tv egykori vezérhelyettese írta és személyesen a Magyar Nemzet főszerkesztője, Toót-Holló Tamás hagyta jóvá a megjelenését.
A javaslatot ellenzéki parlamenti képviselők terjesztették be az Európai Unió Bíróságának ítélete után.
Az orvosok átvezényléséről holnap dönthet az operatív törzs a képviselő információi szerint.