Szegedi Tudományegyetem

Rovó László, az SZTE rektora kirúgta Horváth Szatmárt, az ellene etikai eljárást indító bizottság elnökét

Rovó volt az az orvos, aki tiroli síelése után nem vonult karanténba, hanem tovább dolgozott. Aztán kiderült, hogy koronavírusos.

Szász Zsófi
Egészségügy

Koronavírusos a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese, elmarad az évnyitó

Az intézmény folyamatosan teszteli munkatársait, így derült ki a fertőzés.

Botos Tamás
Egészségügy

Jelentős a mikroműanyag-szennyezettség a Tiszában és mellékfolyóiban

A Maros és a Nagyág vizében és a nagyobb magyar városok strandjainál a legrosszabb a helyzet.

Sarkadi Zsolt
környezetvédelem

Trócsányi László is karanténba vonult

Mert kiderült, hogy együtt koszorúzott a Szegedi Tudományegyetem koronavírus-fertőzött rektorával.

Herczeg Márk
Egészségügy

„Veszélybe került a betegek ellátása” - Vizsgálat indul a koronavírusos szegedi rektor ügyében

A megyei orvosi kamara elnöke azt is hangsúlyozta, hogy „nem célravezető, ha az érdemi kérdésektől dührohamot kap az államtitkár”.

Urfi Péter
Egészségügy

A szegedi rektor megerősítette, hogy koronavírusos

Az orvos elismerte, hogy hazatérése után nem vonult karanténba, de szerinte „kizárt”, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tette volna ki.

Urfi Péter
Egészségügy

Segíts a szegedi egyetemnek a koronavírus elleni küzdelemben!

Online, anonim kérdőívet tettek közzé, hogy jobban értsék, mi történik Magyarországon járványügyben.

Tbg
Egészségügy

A Szegedi Tudományegyetem egyik vezetője is megfertőződhetett

Az RTL Híradója szerint nem nem vonult karanténba az ausztriai síelés után.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Nyomoz a rendőrség, miután egy intézetvezető orvos a beosztottja nőgyógyászati adatai között kutakodott

„Az orvos megnézte a feleségem nőgyógyászati listáját, a fiamnak a gyerekklinikán való bentlétét, nekem az ortopédiai műtétemet” – mondta az RTL Híradónak a nő férje.

Herczeg Márk
bűnügy

Habony emberét úgy vették havi 700 ezres fizetéssel a Szegedi Tudományegyetemre, hogy egy ideje létszámstop és megszorítások vannak az intézményben

A csúcsfizetésű professzoroknál is többet keres Kobza Miklós Szegeden.

erdelyip
politika

Hatékonyabb módszert keresnek Szegeden a szepszis kezelésére

A kórházakban többen halnak meg vérmérgezésben, mint emlő-, vastagbél- és végbélrákban összesen.

Király András
tudomány

A Szegedi Tudományegyetem rektora helyettese botrányáról: nincs ügy, csak „ügy” van

Zakar Péter nyilatkozata miatt az egyetem munkatársai is tiltakoztak, de a rektor szerint nincs itt semmi látnivaló.

Boros Juli
oktatás

Vizsgálatot követelnek a Szegedi Tudományegyetem oktatói, amiért a rektorhelyettes beszállt az önkormányzati kampányba

Ugyanakkor Zakar Péter szerint a helyi lap csak rosszul idézte a szavait.

Czinkóczi Sándor
oktatás

A Figyelő figyelmeztetett, hogy a Political Capital egy Soros-szervezet, a Szegedi Tudományegyetem két hét múlva közölte, hogy vége az együttműködésnek

Hirtelen „kockázatosnak” minősült az együttműködés.

Urfi Péter
politika

Ha ez így megy tovább, Török Márk a szegedi hallgatói önkormányzat éléről megy majd nyugdíjba

A 32 éves Török Márk 2007-ben lett a HÖK-elnöke az egyetemen. És mindent elkövet azért, hogy még maradhasson.

Haszán Zoltán
oktatás