színház- és filmművészeti egyetem

Vidnyánszky: Mi egy végtelenül zárt rendszeren akartunk változtatni

A SZFE fölé rendelt alapítvány vezetője szerint az egyetem gyakorlatilag a Katona József Színház iskolájaként működött, ez pedig nem életszerű, ezért kell belenyúlni a rendszerbe.

Sarkadi Zsolt
oktatás

Se Vidnyánszky, se az SZFE vezetése nem ment el a Rektori Konferencia egyeztetésére

De nem adják fel, külön-külön tárgyalnak velük, és próbálnak közvetíteni.

Urfi Péter
oktatás

Hogy, hogy nem, az Állami Számvevőszék is pont most állt neki keményen kritizálni az SZFE-t

Az ÁSZ szerint „sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik” az egyetem gazdálkodását, a távozó vezetők szerint ez a megszólalás az ellenük folyó kampány része.

Urfi Péter
oktatás

Nyílt levélben tiltakoznak az ELTE diákjai a saját egyetemük hallgatói önkormányzatának SZFE-s közleménye miatt

Több mint száz diák írta alá a tiltakozó levelet, mely szerint az ELTE HÖK elfogadhatatlan és káros közleményt adott ki.

Horváth Bence
oktatás

„Fenntartjuk azt az álláspontot, hogy Vidnyánszky Attila és a kuratórium a diákság számára illegitim”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói nem mennek el a szerdai egyeztetésre.

Botos Tamás
oktatás

Távozik a korábbi rektor, az Oscar-jelölt M. Tóth Géza is

„Egyetemi oktatói hivatásomat nem tudom folytatni a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.”

Urfi Péter
oktatás

Vidnyánszky Attila: „Ezt muszáj végigcsinálni”

Nehezen viseli ezt az időszakot, lelki sebeket is szerzett, de a hite töretlen.

Urfi Péter
oktatás

Az ELTE ÁJK épületéről is leszedették az SZFE melletti kiállást hirdető szalagot és feliratot

A hallgatók egy falra rakták ki a piros-fehér szalagot, de nem sokáig maradhatott ott.

Horváth Bence
oktatás

Bencsik András megfejtette az SZFE-ügyet: „A diákok szeretik a füvet és az egyéb élvezeti szereket”

„Tehát kiváló alanyai annak, hogy a mindenkori igazságtalanság – bármi is legyen az –, az nekik ellenség legyen.”

Herczeg Márk
színház

A hat ausztriai művészeti egyetem közösen szólal fel az SZFE érdekében

Magyar egyetemek szenátusaitól hiába vártak eddig ilyesmire.

Urfi Péter
oktatás

Cate Blanchett, Helen Mirren és Cuba Gooding Jr. is kiállt az SZFE mellett

A művészvilág együtt érez az elfoglalt egyetemmel.

Herczeg Márk
színház

„A történelem gyermekei vagytok” - diplomaosztó az SZFE-n

Upor László arról beszélt a végzett hallgatóknak, hogy idővel minden a helyére kerül, elmúlik a világ dicstelensége, és visszatér a normalitás.

Urfi Péter
oktatás

Az MTI-t egy hongkongi tüntetés is jobban érdekli az SZFE-nél

Nem delegáltak újságírót a tízezres tüntetésre, mert azt „az internetről is lehetett követni.”

Rényi Pál Dániel
Média

Sok kilométeres, karneváli hangulatú élőlánc üzent a Parlamentnek az SZFE védelmében

Nagyjából két és fél óra alatt, sok ezer tüntető érintésével, euforikus hangulat közepette jutott el az SZFE chartája az egyetem épületétől az Országházig.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A Velencei Filmfesztivál újra megismerhette a FreeSZFE feliratot

Mundruczó Kornélék után Horváth Lilliék hívták fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történtekre.

Haszán Zoltán
KULTÚRA