Az igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény szerint a gyanúsított elmeállapota a cselekmény elkövetése idején és a szakértői vizsgálat időpontjában is kóros volt.
Most Szolnokon kellett leállítani az atlétikai csarnok építését. 135 milliós kötbért követel az önkormányzat.
Simicska Lajos egykori jobbkeze több milliárd forint értékű vagyont ad át a városnak.
Nem ez az első alkalom.
Nehéz lehet az Országgyűlés elnökének lenni.
A Kárpát-medence üzeni a világnak: burn, Babylon system!
Hónapokkal ezelőtt keletkezett egy lyuk, ami egyre nő, de még nem javították meg, viszont most feldíszítették a vasoszlopot, amivel alátámasztották.
A vállalat szerint egy telefonhívás is elég lett volna, hogy a hatóságok megkapják a szükséges információkat.
A miabonyunk.hu szerint valaki környezetszennyezés miatt feljelentette az üzemet.
Hív a vasút, vár a MÁV.
Senki sem marad az útszélén.
A telep a Facebookon kéri, jelentkezzen, aki látta őket.
Az amerikai Frank Wodzinski főhadnagy vezette.
Egy busz és egy mentő ütközött.
Újra él a remény.