Szőlő utcai botrány

Szőlő utca: a kormány egyre több állítása válik tarthatatlanná

Nincs kiskorú érintett. Azért tartóztatták le őket, mert a kormány teszi a dolgát. A kormány nem tudott arról, hogy a Szőlő utcában ilyen esetek történnek. Sorra dőlnek meg ezek az állítások.

Herczeg Márk
bűnügy

Már nyáron a rendőrségnél voltak a Szőlő utcai bántalmazásról készült videók, de a hatóságok nem találták „az eljárás szempontjából relevánsnak”

Megerősítették, hogy náluk voltak a videók, de szerintük az azokon látható esetleges bűncselekmények már elévültek.

Haász János
belföld

15 kiskorú sértettje van eddig a Szőlő utcai botránynak

A kiskorú áldozatok ellen szexuális bűncselekményeket is elkövettek a gyanú szerint.

Windisch Judit
POLITIKA

A Balog Zoltán vezette minisztérium 2013-ban információkat kért be Juhász Péter Pállal kapcsolatban

A HVG birtokába jutott irat szerint három gyermekvédelmi vezető arról számolt be, Juhász több kiskorú lánnyal is gyanús kapcsolatot tart fenn. Azt nem tudni, mi történt a tájékoztatás után.

Windisch Judit
POLITIKA

Egy tetoválás a kulcscsontnál és közös hirdetések a szexoldalakon

Egy nevelőnő intim viszonyba keveredett két növendékkel – ezt is írta egy évekkel ezelőtti figyelmeztető e-mailben valaki az állami fenntartónak a Szőlő utcáról. Kiderítettük, kikről van szó, hogyan kapcsolódik a történethez egy prostituált, akiről eddig még nem lehetett hallani ebben az ügyben, valamint egy férfi, aki azzal dicsekszik, hogy nőket futtat.

Bábel Vilmos
bűnügy

Valaki már évekkel ezelőtt tételes figyelmeztetést küldött az államnak, hogy mi folyik a Szőlő utcában

Birtokunkba jutott egy névtelen e-mail több mint három évvel ezelőttről, melyben valaki leírja a tapasztalatait a javítóintézetről, és segítséget kér az államtól a problémák megoldásában. A levél azóta meglehetősen pontosnak bizonyult, mégsem lett eredménye. Az e-mailt, és annak egyik fontos, a nyilvánosság előtt nem ismert pontját, mely alapján újabb prostitúciós hálózat nyomaira bukkantunk, kétrészes cikksorozatban dolgozzuk fel.

Bábel Vilmos
bűnügy

Magyar Péter szerint a belső méréseik a Szőlő utcai botrányok után az eddigi legnagyobb Tisza-előnyt mérték

„És nem egy kutatás, hanem több, és nemcsak országos, hanem helyi szintű kutatások is” – mondta a Tisza Párt elnöke.

Herczeg Márk
POLITIKA

Megkérdeztük Sulyok Tamást, feladata-e a gyermekvédelemmel foglalkozni – az elnök az Alaptörvényre hivatkozott

Sulyok Tamás épp egy gyermekotthonba vitt ajándékokat, amikor fel akartuk tenni neki kérdéseinket. Hivatala végül írásban válaszolt, többek között arra, hogy mi a véleménye a Sándor-palotánál tartott megmozdulásról.

Windisch Judit
POLITIKA

Hétvégi olvasnivalók Bohus csajáról és fokozódó tahóterrorról

Nemzetpolitikai csavarok, kettéhasított gyöngyösi választókerület és kormányzati áldozathibáztatás a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadásában.

Bódog Bálint
reggel 4

„Keresem a jót és szerethetőt abban is, aki a margóra szorult” – megszereztük Juhász Péter Pál minisztériumi állásokkal büszkélkedő önéletrajzát

A Szőlő utca volt igazgatója a dokumentumok szerint az első és a második Orbán-kormány több minisztériumának is dolgozott mellékállásban, vagy megbízási szerződés alapján. Feltűnik egy újabb személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó cég is, ahol „humán vezető” volt.

Bábel Vilmos
bűnügy

A Szőlő utcai ügy újabb gyanúsítottja került házi őrizetnek megfelelő felügyelet alá

A gyanú szerint a nevelőnő tudomással bírt arról, hogy az intézet vezetője szexuális bűncselekményt követett el az egyik növendék sérelmére, ám ahelyett, hogy jelzési, feljelentési kötelezettségeit teljesítette volna, közölte a cselekményt elkövető igazgatóval, hogy a fiatalkorú beszámolt neki a történtekről.

Bábel Vilmos
bűnügy

A 21 Kutatóközpont mérése alapján még a Fidesz bázisát is megosztja a Szőlő utca ügye

A kormánypárti szavazók 11 százaléka szerint rosszul reagálta le a kormány a botrányt.

Bódog Bálint
POLITIKA

Kegyencjárat és pandamegvonás

Nem létező háborús plakátok, idei nem rossz könyvek, hamis zászlók és választás előtti milliárdos osztogatások a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

„Ő vette át a pénzt, és ő állt közelebbi kontaktban a lányokkal” – egy javítóintézetis fiú azt állítja, évekkel ezelőtt szólt Juhász Péter Pál ügyeiről a nevelőinek

Czener Krisztián erről Juhász Péter Juhinak beszélt egy videóban. Azt mondta, a Szőlő utca volt igazgatójának élettársától tudott a prostitúcióra kényszerített lányokról.

Bábel Vilmos
bűnügy

Szexuális erőszakkal és gyermekprostitúció kihasználásával is meggyanúsították Juhász Péter Pált

Egy újabb nevelőt is meggyanúsítottak, aki tudott arról, hogy Juhász szexuális bűncselekményt követett el egy fiatalkorú ellen, de ezt nem jelentette.

Windisch Judit
POLITIKA