Soron kívüli nyomozás indult.
Nagyon sok a félinformáció, a csúsztatás az ügyben. Podcastunkban ezeket beszéltük át Bábel Vilmossal, aki hónapok óta dolgozik a témán.
Mármint azokkal szemben, akik pedofil bűncselekménnyel vádolták Semjént.
Az ügyészség átvette a vád képviseletét.
Ezt nem én mondom, hanem maga a miniszterelnök. Lelke rajta.
Gulyás Gergely börtönbe küldené azokat, akik alaptalanul rágalmaznak másokat, így arról is megkérdeztük a minisztert: mi lesz a kormányzati média lejáratókampányaival? Gulyás szerint minden határon túlmegy Lázár Jánost felelőssé tenni a hódmezővásárhelyi tragédiáért.
Húzós hét, írta szerdán Orbán. Tényleg az: Semjén Zsolt hétfői parlamenti kiborulását egy Trump-beszólás követte az orosz olajvásárlásunk miatt, a vásárhelyi rendőrkapitány öngyilkossága után a rendőrség szólt be a Lázár János pátyolgatta helyi propagandalapnak.
Ilyen gyorsan terjedő, konkrét és súlyos vádaskodás talán még soha nem volt kormánypárti politikus ellen, mint most Semjén Zsolt ellen. Az ezt terjesztők kérdésünkre és a kormány nyomozására is azt mondták, nincs bizonyítékuk. Sok dolog együttállása kellett ahhoz, hogy egy ilyen vád ennyire hatásos legyen bizonyítékok nélkül, nem csoda, hogy a Fidesz megtorlást ígér.
A Szőlő utcai javítóintézet ügyéről szóló miniszteri jelentéssel kapcsolatban súlyos formai és tartalmi aggályok merültek fel.
Káncz reagált arra is, hogy a Tuzson-jelentésben a brit hírszerzéssel hozták kapcsolatba.
A Tisza Párt elnöke szerint Orbánék a felháborodás ellenére sem hozzák nyilvánosságra a részleteket, és a felelősök felkutatása helyett az elvileg baráti brit titkosszolgálatra mutogatnak.
A mindössze 3 oldalas jelentés nagy része kronológia, és utalnak benne Káncz Csaba brit titkosszolgálati kapcsolataira.
A Szőlő utcai javítóintézet vezetője, Juhász Péter Pál 2001-től vállalkozó is volt, összesen három cégben tűnik fel a neve. Vele dolgozott két olyan ember is, akik karriert futottak be állami cégeknél, egyikük ma is egy közpénzzel és NER-káderekkel kitömött alapítványban ül.
Elindult a Fővárosi Közgyűlés is, a Tisza és a Fidesz természetesen egymással van elfoglalva.
Az igazságügyi miniszter gyorsan készített egy jelentést, ami megállapította, hogy „ebben a büntetőügyben kiskorú sértett nem merült fel, minden alapot nélkülöző, aljas rágalom az, hogy az ügyben politikus neve felmerült volna”.