szombathely

Nyomkövetővel a lábán menekült a rendőrök elől egy autós Szombathelyen

De az elfogása így is foganatosításra került.

Herczeg Márk
bűnügy

Szombathely előre nemet mondott az akkumulátorgyárakra

Határozatot hozott a közgyűlés. A Fidesz-frakció nem nyomott gombot.

Mészáros Juli
belföld

Figyelmeztetést kapott a szombathelyi tankerület igazgatója, amiért 11 fok volt az egyik iskolában

A Belügyminisztérium közleménye szerint a téli szünetben szerelték a radiátorokat az iskolában, de nem ellenőrizték, hogy rendesen légmentesítették-e a rendszert, ezért kellett a szünet után két napig kabátban és sapkában ülnie a diákoknak a tanteremben.

Csurgó Dénes
oktatás

11 fokos tanteremben, kabátban és sapkában tanulnak a gyerekek a szombathelyi általános iskolában

Hétfő óta költöztetik az osztályokat a melegebb tantermekbe, de nincs annyi üres, fűtött terem, amennyire szükség lenne.

Botos Tamás
oktatás

Már Miskolcon és a Dunakanyarban is veszélyes a levegő minősége

Nyolc településen pedig egészségtelen.

Botos Tamás
Egészségügy

Vádat emeltek öt kamasz ellen, akik felvették, ahogy megcsókoltatják a cipőjüket egy 15 éves fiúval

Miután a megalázásról készült videó kikerült a netre, a szombathelyi srácok feladták magukat.

Herczeg Márk
bűnügy

Rendőrautóval ütközött egy migránsokat szállító jármű Szombathelyen

A balesetben senki sem sérült meg, a szerb állampolgárságú sofőrt őrizetbe vették.

Benics Márk
baleset

Szombathely polgármestere szerint működésképtelen lesz a város a megemelt távhődíjak miatt

Tizenkétszeresére emelte a távhő árát a kormány a városnak.

Botos Tamás
POLITIKA

Mozit és múzeumokat zárnak be Szombathelyen az energiaárak miatt

A közvilágításból és a bölcsődék, óvodák fűtéséből viszont nem engednek.

Horváth Bence
POLITIKA

Tizenkét feketébe öltözött tanár tüntetett Szombathelyen is

A polgári engedetlenségben részt vett kollégáik megfélemlítése ellen tiltakoznak a Zrínyi Ilona Általános Iskola pedagógusai.

Kaufmann Balázs
oktatás

Több mint 150 aknavetőgránát került elő egy szombathelyi kertből, ahol eredetileg csak pöcegödröt akartak ásni

A tűzszerészek napokig kutattak a területen fémkereső műszerekkel.

Czinkóczi Sándor
hadsereg

Elkapták azt a két férfit, akik eszméletlenre vertek egy fesztiválozót a Szigeten

A két szombathelyi gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Czinkóczi Sándor
fesztivál

Atrocitás érte a Google Street View sofőrjét Vas megyében

Összekülönbözött valakivel, ennyit lehet tudni. Garázdaság gyanújával nyomoz a rendőrség.

Boros Juli
bűnügy

Czeglédy Csaba szerint Karácsony Gergely elárulta az ellenzéket, amikor visszalépett Márki-Zay javára

De nem hibáztatja Márki-Zayt, amiért élt a lehetőséggel.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Települések, ahol győzött az ellenzék, és a bázisok, amiket elvesztett

Budapest, Szeged és Pécs egyik felét sikerült megtartani a nagyvárosok közül, ahol 2019-ben ellenzéki polgármestert választottak.

Szurovecz Illés
POLITIKA