tarlós istván

A Red Bull Air Race szervezői szerint veszítene Budapest, ha kiraknák a belvárosból a futamot

Gyulay Zsolt szerint Budapest ötmilliárd forintos reklámot szakít azzal, hogy engedik benn repülni a repülőket. Úgy készül, hogy jövőre is lesz futam, de Tarlós szavai meglepték.

Horváth Bence
POLITIKA

Tarlós István pontosított, lehet még Budapesten Red Bull Air Race

De csak akkor, ha nem jár olyan káosszal, mint idén.

Albert Ákos
Budapest

Mindkét politikai oldal összevissza beszél Air Race-ügyben, most épp a DK villantott

Tarlós tényleg nem hajlandó a közgyűlés elé vinni a Red Bull ügyét? Megkapargattam Gy. Németh Erzsébet közleményét, és nem találtam az igazság minden szeletét.

Szily László
publicisztika

Nem más, mint az a Tarlós István áll az Air Race 90 százalékos kedvezménye mögött, aki most úgy tesz, mintha rákényszerítették volna

Úgy beszél a tulajdonosi bizottságról, mintha ők akartak volna 90 százalékos díjkedvezményt adni a Red Bullnak. Ám ez tényszerűen nem igaz. A helyettese javasolta az összeget.

Szily László
publicisztika

Tarlós István bocsánatot kér a budapestiektől a Red Bull Air Race miatt

Főpolgármesterként nyilván meglepetésként érte, mire adott engedélyt a főváros. Amíg ő a polgármester, többet nem lesz ilyen verseny, tette hozzá.

Horváth Bence
Budapest

A katolikus egyház kitüntette Tarlós Istvánt, mert a főváros mindig ad pénzt hitéletre

Meg azért is, mert Tarlós "a szívén viseli" a hajléktalanok ügyét.

Albert Ákos
egyház

Feljelentést tesz az LMP a fővárosi vezetés ellen a Red Bull Air Race miatt

Fel...RRRRRR ...szólítjuk... RZZZZZZZZZ...Tarlós... ZZZZZZZZZZZ VVVVV...Istvánt... VVVVVV RRRRRRRRRRRRRRRR ZZZZZZZ BBBRRRRRVRVVRRRZZZZZ

Kulcsár Rebeka
Budapest

Charlie is Budapest díszpolgára lett

Művészek és sportolók sora, valamint a kormánnyal éppen csatázó akadémiai elnök, Lovász László a kitüntettek között.

Haszán Zoltán
Budapest

Döntöttek a római-parti gátépítésről

A pünkösfürdői és az Aranyhegyi-pataknál építendő gát megépítését egyhangúlag támogatta a közgyűlés, ott meg is kezdhetik az építkezést. A vitatott római-parti szakasznál arról nem szavaztak, hogy megépüljön-e a védmű.

Király András
Budapest

Tarlós vizsgálja, hogyan üzemeltethetné a BKV a városnéző buszokat

Nem adták ki az engedélyt az eddigi cégeknek.

Czinkóczi Sándor
Budapest

Tarlós István leállította a Thököly úti fák kivágását

Karácsony Gergely szólt neki, hogy nem kellene.

Czinkóczi Sándor
Budapest

A Zoom.hu szerint rozsdásodik a felújított metrók teteje, a BKV szerint nem

A BKV szerint az csak rozsdás fémpor.

Sarkadi Zsolt
közlekedés

Megszavazták, hogy dráguljon az V. kerületi parkolás, és Újbudán meg Zuglóban is új fizetős övezetek legyenek

A Fővárosi Közgyűlés a Széna tér 2,5 milliárdos felújításáról is döntött, illetve Budapest együttműködésre lépett az autóklubbal, Sanghajjal és Taskenttel is.

Herczeg Márk
Budapest

Orbán a jelenlétével megtisztelte a születésnapos Tarlóst

A főpolgármester az Indexnek azt mondta, ez egy magánjellegű parti volt, nem közpénzből.

Herczeg Márk
buli

Orbán Viktor felkérte Tarlós Istvánt, hogy induljon újra a főpolgármesterségért

Ezt Tarlós mondta, de még gondolkodik. Ha indul, és nyer, akkor megszüntetheti a BKK-t.

Albert Ákos
POLITIKA