Egy, a kurdok fogságába került, korábban embercsempészettel foglalkozó terrorista szerint a visszacsempészett ISIS-esekről előbb elterjesztik, hogy halottak, utána átműtik, majd új személyazonossággal küldik vissza őket Európába.
A Zsidó Földalatti Mozgalom című dokumentumfilm az izraeli titkosszolgálat egyik legfontosabb nyomozását mutatja be a 80-as évekből. A végén azt is megmutatja, hogyan emelte fel a Netanjahu-kormány mostanra az egykori elkövetőket.
Az iszlamista merényleteknek 27 halálos áldozata és 77 sebesültje van.
A férfi radikalizálódott és az Iszlám Állam területére akart utazni, közben viszont terveiről leginkább a beépített ügynököknek mesélt.
A szír férfi, akit napokon belül kitoloncolnak Magyarországról, 8 millió forintot kér a magyar államtól a nemzeti konzultáció miatt.
Armin Alibašićot kedd reggel vette őrizetbe a szerb nemzetbiztonsági szolgálat.
A környéken még szerdán hajnalban is lövöldöztek.
Dzsamal al-Badawi 17 amerikai tengerészt ölt meg 2000-ben.
- állítja a Szíriai Demokratikus Erők szóvivője.
A hatóságok már korábban is arról beszéltek, hogy több gyanúsított hűségesküt tett az Iszlám Államnak.
Vaszilij Nyebenzja szerint nem Oroszország, Irán vagy Észak-Korea jelent veszélyt a világbékére, hanem a terrorizmus.
Marokkóban három újabb embert vettek őrizetbe a rendőrök.
Arcátlanul kikerülték a betonakadályokat, amik a MAGYAR EMBEREK biztonságát védik!
Páneurópai szintre emelkedett az Orbán-kormány körüli balhé.