Majd piros lapot adott a miniszterelnöknek. Orbán azzal vágott vissza, hogy az ellenzék oltásellenes, és akik miattuk nem oltatják be magukat, azoknak a halála az ő lelkükön szárad.
2500 milliárd forint vándorolt Orbánékhoz, Mészároshoz, Tiborczhoz az ellenzéki képviselők szerint, akik az üres kormánypárti padsorokat kérték számon a Parlamentben.
A DK-s képviselő arról érdeklődött a legfőbb ügyésznél, hogy ha Szlovéniában korrupció miatt nyomoznak a drága lélegeztetőgépek miatt, mi a helyzet Magyarországon, ahol még drágábban vásároltunk ilyen eszközöket?
Szerintük ez „kormányzati évértékelő” volt, ezért lehettek ott egyenruhás tábornokok. Németh Szilárd szerint pedig az eseményt „egy valódi civilszervezet rendezte”.
Miután pénteken pert nyertek a köztévéből kidobott ellenzéki képviselők, újra elmentek a Kunigunda utcába. Azt hitték, a köztévé leadja a kamerába mondott közleményüket. Az M1 ezt végül nem tette meg.