A húsz évvel ezelőtti „intim kapcsolat” miatt a Microsoft vizsgálatot indított, Bil Gatesnek valójában emiatt kellett távoznia az igazgatótanácsból.
A média által szexualizált Courtney Stodden egy évvel ezelőtt vált el hivatalosan is Doug Hutchisontól, aki azóta egy újabb 15 éves lányt környékezett meg.
A vagyon felosztása pedig el is kezdődött, Bill Gates befektetési cége közel 2,4 milliárd dollár értékben utalt át részvényeket Melinda Gatesnek.
Pedig épp válni készülnek.
A hírt Twitteren jelentette be a világ egyik leggazdagabb embere.
A törvény nyolc szabadnapot ad a friss házasoknak, a rafkós férj úgy gondolta, lehet abból 32 is.
Váratlanul abszurd humorral és szívmelengető történettel érkezett meg az utóbbi évek legkreatívabb multiplayer játéka.
Az erről szóló dokumentumokat most készül benyújtani a még mindig tartó válóperük részeként.
King már 2019-ben beadta a válókeresetet, de nem nagyon sürgette a dolgot. Shawn Southwick szerint ő tudja a legjobban, mit akart volna Larry.
A miniszter és férje 15 évig voltak együtt.
Mager Andrea elvált, így az eddigi férjére utaló Bártfai előtag is kikerült a nevéből.
Három év házasság után válik feleségétől, a koreográfus Emma Portnertől.
Laura Wasser már fél Hollywoodnak segített elválni, és ha ügyfelei megfogadják a tanácsát, a Kardashian-West válást idén újabb celebválások követhetik.
Már készül a válókereset.
Tatiana Akhmedova és Farkhad Akhmedov válásánál 453 millió font (182,2 milliárd forint) a tét.